Vágólapra másolva!
Tatabányára igazol Ungvári Miklós, háromszoros Európa-bajnok és háromszoros világbajnoki bronzérmes cselgáncsozó. A sportoló kedden írta alá a szerződést, amelynek értelmében az Ippon SE és a Tatabányai Sport Club kettős igazolású versenyzője lesz - jelentette be a Schmidt Csaba polgármester.

Magyarország egyik legeredményesebb dzsúdósa az egykori bányászváros színeiben készül a londoni olimpiára. Szakmai munkáját Bíró Tamás, Katics László és Csernoviczki Csaba közösen irányítja - közölte Schmidt.

Ungvári Miklós igazolásával Csernoviczki Éva mellett cselgáncsban újabb olimpiai éremesélyes sportolója lesz Tatabányának - emelte ki a polgármester, jelezve, hogy rajtuk kívül a gyalogló Füsti Edina is ott lehet Londonban.

Sámuel Botond, a Tatabányai Sport Club ügyvezető elnöke elmondta, a 66 kilósok között versenyző Ungvári Miklóssal nyílt edzéseket és iskolalátogatásokat is terveznek a cselgáncs népszerűsítése érdekében.

Az Ippon SE tavaly a hatodik legeredményesebb egyesület volt Magyarországon. A klub 2007-ben alakult, Csernoviczki Csaba V. danos szakedző vezetésével. Az akkori létszám többszörösére nőtt, jelenleg körülbelül kilencven sportoló látogatja az edzéseket.

A klub legeredményesebb versenyzője Csernoviczki Éva, aki hetedik helyen végzett a pekingi olimpián, világbajnoki bronzérmes, felnőtt Eb-n háromszor volt második, egyszer pedig harmadik helyezett, háromszor nyert U23-as Európa bajnokságot.