"Érdekesebb a gonoszság, a hazugság, az intrika" - mesél a Gengszterkorzó alkotója

Terence Winter
Vágólapra másolva!
Az HBO hétfőnként adja a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó második évadját, melyet a Maffiózók-ban is közreműködött Terence Winter jegyez. Az író-producer egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen elmondta az [origo]-nak, hogy már a harmadik szezon is a fejében van, és nem mondott le arról, hogy Martin Scorsese rendezzen még a sorozatba; valamint elárulta azt is, hogy mi került a pilotban 18 millió dollárba, és hogy miért a gengszterre cseppet sem emlékeztető Steve Buscemit választotta a főszerepre. 
Vágólapra másolva!

Milyen a második évad az előzőhöz képest?

- A Boardwalk Empire - Gengszterkorzó megalkotásánál nem annyira a nézettségi szempontok vezéreltek, hanem inkább az, hogy minél pontosabban el tudjam mesélni azt a történetet, amely a könyv olvasásakor megfogalmazódott bennem. (A sorozat Nelson Johnson: Boardwalk Empire: The Birth, High Times and Corruption of Atlantic City című írása nyomán készült - a szerk.) Szerencsére ez aztán a nézők ízlésével is találkozott. A cél a második évadnál sem elsősorban a nézői igények kiszolgálása volt, hanem az, hogy koherens módon folytassam a történetet, ugyanakkor új elemeket - több humort és a magánéleti szálak kibontását - is tegyek bele.

Hány évad van még a fejében?

- A harmadiknak is megvan már a körvonala, az abban található főbb történetszálakat fejben már előre kidolgoztam - hisz tudnom kell, hogy a jelenlegi, második szezonnal hova is szeretnék eljutni. Remélem egyébként, hogy több évadot is rendel majd az HBO, és a Gengszterkorzó akár odáig is eljuthat, mint a Maffiózók. (A csatorna előző maffiatörténete hat évadot ért meg - a szerk.)

HBO
HBO

A sorozat alapjául egy történeti mű szolgált. Ön mennyire ragaszkodott a történelmi tényekhez?

- Természetesen van történelmi alapja is a Gengszterkorzó-nak, bár jobbára fiktív történet. A miliő - a húszas évek Atlantic Cityje - megteremtésekor értelemszerűen törekedtünk a korhűségre, és a kor számos ismert alakja, például Al Capone vagy Lucky Luciano is megjelenik - őket már csak azért is igyekeztünk pontosan ábrázolni, mert a nézők is tudnak egyet s mást a kinézetükről és az életükről. A központi figurának, Nuckynak is van valós ihletője, de őt nem egy az egyben Enoch Johnsonról mintáztuk, a nevét is ezért változtattuk meg. Azért mondom, hogy a Gengszterkorzó jobbára fiktív történet, mert elsősorban erről a jobbára fiktív alakról szól.

Gengszterekről rengeteg sorozat és film készült már. A Gengszterkorzó miben tud újat mondani?

- Végül is minden témáról forgattak már filmet vagy sorozatot, értelemszerűen nem tudtunk - és nem is akartunk - teljesen új történettel előrukkolni. Ezzel együtt vannak szerintem újszerű megközelítések a Gengszterkorzó-ban: Atlantic City világát sem ábrázolták még olyan sokan, mint mondjuk Las Vegasét vagy New Yorkét, és itt nem is annyira a szervezett bűnözés, hanem inkább a korrupt politikai élet bemutatásán van a hangsúly.

Korábban írt a Maffiózók-ba is. Vonzódik a zűrös figurákhoz?

- A filmvásznon vagy a tévé képernyőjén nincs annál unalmasabb, ha valaki jó, kedves és/vagy őszinte. A nézők számára sokkal érdekesebb a gonoszság, a hazugság, az intrika, mindig is jobban érdekelték őket a negatív karakterek. Inkább az a kihívás, hogy ezeket a figurákat minél árnyaltabban mutassuk be, olyan módon, amitől nem egy filmbeli karakternek, hanem egészen emberinek tűnnek.

HBO
HBO

Miért nem mozifilmet készített a történetből?

- Mindig is tévésorozatban gondolkodtam, de nemcsak a Gengszterkorzó-val kapcsolatban, hanem általánosságban is: producerként például a Brooklyn törvényei volt az egyetlen filmes munkám. Valahogy azt érzem, hogy egy sorozatban sokkal komplexebb módon ki lehet bontani a helyzeteket és a karaktereket, mint egy jobb esetben is csak kétórás filmben. Jó érzés egyébként azt is tudni, hogy rengeteg néző életének a részese lehetek azáltal, hogy hétről hétre leülnek a munkám elé - valahogy tartósabbnak és gazdagabbnak tűnik ez, mint ha csak bemennek a moziba, aztán másfél óra múlva kijönnek onnan.

A pilot a maga 18 millió dollárjával a tévétörténet eddigi legdrágább epizódja volt. Mire kellett ennyi pénz?

- Ha egy történet a régebbi időkben játszódik, az alapból drágább, mert elő kell állítani a korra jellemző ruhákat és díszleteket - itt is a korzó megépítése vitte el a legtöbb pénzt. Ha másik csatornán kerül adásba, talán olcsóbban kellett volna megcsinálni, de az HBO a korábbi sorozatain sem igen spórolt, mindig nagyon igényes volt a látványvilágra. Persze azért nem szórtuk két kézzel a pénzt, a tömegjelenetekben például sok digitális statisztát alkalmaztunk, mert azt olcsóbb volt megcsinálni, mint ha kifizettük volna az embereket.

HBO
HBO

A pilotot rendező Martin Scorsesének lesz még szerepe a sorozatban?

- A második évadban nem tudott most rendezni - több dokumentumfilmen dolgozik egyszerre -, de nem mondtunk le arról, hogy a produceri szerepe mellett rendezőként is visszatérjen még a sorozathoz. A forgatókönyveket állandóan elolvassa, szóval maximálisan képben van most is a történettel.

A főszerepet alakító Steve Buscemi hogy került képbe? Nem egy tipikus gengszteralkat.

- Először James Gandolfini jutott eszünkbe, nyilván azért, mert az HBO korábbi gengszteres sorozatában, a Maffiózók-ban ő játszotta a főszerepet - valószínű viszont, hogy a nézőknek is ez jutott volna eszébe róla, úgyhogy le is vettük a szóba jöhető színészek listájáról, mert el akartuk kerülni az összehasonlítgatást. Martyval (Martin Scorsese - a szerk.) sokat beszélgettünk arról, hogy ki játssza Nuckyt, mire ő egyszer csak azt mondta: "Nézd, végül is az emberek többsége úgysem tudja, hogy nézett ki Enoch Johnson. Felejtsük el a külsőségeket, nézzük csak azt, hogy ki a legjobb színész Hollywoodban." Így esett a választás Steve-re, akivel én már a Maffiózók-ban is dolgoztam együtt.