Vágólapra másolva!
A tizenöt magyar úszóból öt jutott a döntőbe vasárnapi délelőtt a rövidpályás lengyelországi Európa-bajnokságon.

A délelőtti selejtezők legkiemelkedőbb teljesítményét Gyurta Dániel nyújtotta 200 m mellen. A 25 méteres medencében ebben a számban vb-második, háromszoros Európa-bajnok versenyző toronymagasan a legjobb időt (2:05.09 p) érte el. Ugyanitt Molnár Ákos eredménye (2:08.08, összesítésben 8. hely) szintén finálét ért. Financsek Gábor (2:10.39) csak a 21. időt úszta, de mivel nemzetenként csak két úszó juthat tovább, így nem is volt esélye a döntőre.

Verrasztó Evelyn 200 m gyorson vasárnap délelőtt a harmadik időeredményt produkálta (1:55.66) a szám selejtezőjében, Joó Sára (2:00.86) ugyanakkor 32.-ként búcsúzott.

Ugyancsak harmadikként döntős 200 m gyorson Cseh László (1:44.25), aki az Eb-n 200 és 400 vegyesen, valamint 200 m pillangón már aranyérmet nyert. Bernek Péter (1:46.57) a 22., Verrasztó Dávid (1:47.55) ideje pedig a 31. helyre volt jó.

A 400 vegyesen címvédő Jakabos Zsuzsanna a hatodik idővel (4:36.44 p) jutott a tízes döntőbe. Kevésen múlott, hogy bejusson a fináléba György Réka is, ám a 15 éves Eb-újonc végül 61 századdal kiszorult a finalisták közül, a teljes rangsor 11. helyét szerezve meg. A szintén fiatal Ferenczi Fanni (4:47.42) 22.-ként, Sztankovics Anna (4:58.54) pedig 29.-ként végzett.

Az 50 m pillangó előfutamaiban Pulai Bence a 41. (24.49 mp), Takács Krisztián pedig a 45. (24.56) lett összesítésben. A 15 éves Szilágyi Liliánát 200 m háton korai rajt miatt kizárták, így ebben a számban helyezetlenül zárt élete első felnőtt rövidpályás Európa-bajnokságán.