Vágólapra másolva!
Gólgazdag mérkőzésen kikapott a Sapa Fehérvár AV19 a vendég szlovén Olimpija Ljubljanától, így változatlanul egy pont választja el attól, hogy bejusson a rájátszásba az osztrák jégkorongligában (EBEL). A fehérváriak vasárnap a sereghajtó Jesenice ellen javíthatnak, szintén otthon.

EBEL, alapszakasz:
Sapa Fehérvár AV19 - Olimpija Ljubljana (szlovén) 6-7 (3-2, 0-2, 3-3)
a magyar csapat gólszerzői: Ryan (1.), Vas (12.), Palkovics (16.), Sikorcin (41.), Classen (53.), Horváth (54.)

A találkozó előtt adott volt a helyzet: a fehérváriaknak a hátralévő három meccsükön egyetlen pont kell ahhoz, hogy bejussanak a rájátszásba, a legjobb hat közé.

A melegítés a tervezettnél előbb véget ért, mert a szlovén csapat bemelegítő oldalán kitört az egyik plexi, ám emiatt a rajt is csúszott negyedórát.

Az Olimpija már a 31., a Volán a 41. másodpercben gólt ért el, a hazaiak aztán két perc múlva megint kapituláltak. Vas emberhátrányban egyenlített, majd Palkovics egy szép passz után talált be, fokozva az egyébként is fantasztikus hangulatot.

A meccs derekán egyenlítettek, a második szünet előtt pedig visszavették a vezetés a szlovénok.

A záró játékrész a nyitóhoz hasonlóan gyors gólváltással indult. Negyedórával a vége előtt már két-, újabb öt perc elteltével pedig háromgólossá hízott a vendégek előnye. A friss igazolás, Classen első EBEL-góljával és Horváth szemfüles, éles szögből leadott lövésével visszajött a remény, de a bravúr nem sikerült.

A Volán most játszik ötödik alkalommal az EBEL-ben, és másodszor kerülhet be a playoffba. A magyar alakulat vasárnap fogadja a sereghajtó Jesenicét, majd kedden a Vienna Capitalshoz látogat. Két meccs alatt egy pont kell a rájátszáshoz.