Csődvédelmet kért a magyar Nordsee

Vágólapra másolva!
Vélhetően a tetemes adósságok miatt kényszerült a haléteket kínáló cég magyar partenere arra, hogy tavaly év végén csődvédelmet kérjen - írja az Index. A lap szerint nincs kizárva, hogy ezzel vége a német gyorsétterem-hálózat magyarországi működésének.
Vágólapra másolva!

December 30-án csődvédelmet kért a Nordsee magyarországi franchise-jogait birtokló Mafish Kft. - írja az Index.hu az Opten cégtárának adataira hivatkozva. A cég két magyarországi üzlete bezárt, és nem kizárt, hogy ezzel véget is ért a halas termékeket kínáló német gyorsétterem-hálózat itteni, néhány évig tartó története.

A láncnak a kezdeti nagy tervek ellenére - öt év alatt tíz üzletet készültek megnyitni - mindössze két magyarországi étterme volt, egy a Westendben, egy a Váci utcában. Ezek már egy ideje zárva tartanak, a Váci utcai lévő elsötétített Nordsee-n csak egy tábla lóg: "Műszaki okok miatt zárva". A cég honlapja is elérhetetlenné vált, és a telefonjaikat sem veszik fel - írja az Index.

A Mafish Kft-t hárommillió forintos tőkével még 2005 februárjában jegyezték be. Az utolsó adatok szerint 26 embert foglalkozó társaság a cégadatok szerint mindvégig veszteséges volt: a lánc első éttermének megnyitása után 2008-ban nyolcvanmillió forintos árbevétel mellett annak felére, negyvenmillió forintra rúgott a veszteség. Bár a későbbiekben dinamikusan nőtt az bevétel, a veszteséget egyetlen évben sem sikerült eltüntetni: 2009-ben 164 millió forintos bevétel mellett 5,5 millió forint volt a veszteség.

A lap emlékeztet rá, hogy a társaság 2010-ben hitelt vett fel feltehetően az új üzlet nyitásához. Ennek a helynek köszönhetően megduplázódott, 317 millió forintra kúszott fel az árbevétel, ennek ellenére 25 millió forintos veszteséget kellett elszenvednie a tulajdonosnak, miközben az eladósodottsága 300 millió forint fölé nőtt.Bár a 2011-es adatok nem állnak rendelkezésre, vélhetően a tetemes adósságok miatt kényszerült a társaság arra, hogy tavaly december 30-án csődvédelmet kérjen, ami ideiglenes fizetési haladékot biztosított a számára.