Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága csütörtökön úgy döntött, hogy lefolytatja a fegyelmi eljárást Aczél Zoltán ügyében, akit a Központi Nyomozó Főügyészség azzal gyanúsít, hogy 2009-ben a Siófok vezetőedzőjeként részt vett csapata két mérkőzésének manipulálásában.

"Érdemi változás az ügyben a fegyelmi eljárás lefolytatása, mert annak végén dönteni kell, hogy Aczél Zoltán elkövetett-e fegyelmi vétséget vagy sem, továbbá ha úgy döntenek, hogy igen, akkor is a legsúlyosabb ítélet kétéves eltiltás lehet. Az eljárás meg is indult, a testület meghallgatta Aczél Zoltánt, illetve több bizonyítékot terjesztettünk a testület elé" - mondta Aczél Zoltán ügyvédje, Czeglédy Csaba. Hozzátette, döntés nem született, a tárgyalás következő időpontját még nem tűzték ki.

Tavaly decemberben Retteghy István a fegyelmi bizottság elnökeként egymaga, tárgyalás nélkül a bíróság jogerős határozatáig felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, majd egy héttel később a fegyelmi tanács fenntartotta ezt az elsőfokú határozatot. Czeglédy akkor azonnal jelezte, hogy jogsértés miatt fellebbeznek.

A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakembert azzal gyanúsítják, hogy a Siófok trénereként 2009-ben elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzést. Előbbi esetben az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor, míg utóbbi esetben - a gyanú szerint - a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még négy labdarúgót, továbbá egy FIFA-licences játékosügynököt vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Közülük ketten - Andruskó Attila és Sütő László - teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tettek.

Aczél Zoltán vezetőedző szerződését az MLSZ eltiltó határozata alapján a Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. taggyűlése egyhangúlag felbontotta.