Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság legutóbbi fordulójában a Villarreal végre nyerni tudott, a Sporting Gijón elleni győzelemnek köszönhetően elhagyta a kiesőzónát. A csapat brazil támadója, Nilmar azonban a kispadon sem kapott helyet, mivel a klubja szeretne túladni rajta.

A 23-szoros brazil válogatott támadó az előző két idényben egyaránt 11 góllal segítette a Villarrealt, azonban a szezon elején térdsérülést szenvedett, így ősszel csak keveset játszott. Decemberre viszont felépült, így aztán meglepetést jelentetett, hogy a Gijón ellen nem volt ott a keretben.

Brazil lapértesülések szerint az egyesület eladná a csatárt, akiért legalább nyolcmillió eurót szeretne kapni. A legkomolyabb érdeklődőnek, a Sao Paulónak ennyi pénze ugyan nincsen, de az üzletbe szeretné bevonni középpályását, Casemirót. A Globoesporte információi szerint a Villarreal alelnöke, José Manuel Llaneza jelenleg is Brazíliában tartózkodik, hogy tárgyaljon, miközben Nilmar menedzsere, Orlando da Hora elárulta: a spanyolok azért akarják eladni a csatárt, mert nem tudják állni a fizetését - máris kéthavi bérrel tartoznak neki.

További átigazolási hírek

A Queens Park Rangers mégsem tudta leigazolni a Chelsea brazil védőjét, Alexet, mert bár a klubok megegyeztek, a játékossal nem tudtak megállapodni. A Norwich City megszerezte a másodosztályú Leeds United csapatkapitányát, Jonny Howsont. Az Olympique Lyon horvát védője, Dejan Lovren 2016-ig meghosszabbította szerződését. A Schalke sportigazgatója, Horst Heldt cáfolta az AS híresztelését, hogy szerződést kínáltak a jelenleg csapat nélküli spanyol középpályásnak, Gutinak.

www.global-soccer.eu