Vágólapra másolva!
Filipovics Vladan játékosügynök szerint a kedden záruló átigazolási időszakban még Tőzsér Dániel és Huszti Szabolcs is csapatot válthat. A Genk középpályását többek között a Genoa, a Zenitben szereplő szélsőt pedig a Monaco szerződtetné.

A Genk szurkolói biztosak abban, hogy Tőzsér Dániel elhagyja a belga együttest, pedig játékosügynöke, Filipovics Vladan szerint ez még korántsem dőlt el.

A címvédő szombaton 5-0-ra legyőzte az Oud-Heverlee csapatát a belga bajnokságban, és a mérkőzést nem játszotta végig Tőzsér Dániel, a 78. percben lecserélték. Ezt követően a szurkolók felállva megtapsolták a magyar középpályást, és azt kiabálták, hogy "köszönjük, Tőzsér".

"Ezzel Danit is kicsit meglepték a szurkolók, hiszen még nem biztos, hogy távozik. De van még két nap az átigazolási szezonból, és keddre fog kiderülni, hogy nyáron vált-e klubot, vagy már most" - nyilatkozta Filipovics.

Korábban az olasz sajtó azt írta, hogy Tőzsér az olasz Serie A-ban kilencedik helyezett Genoába igazol, ügynöke szerint több csapat is vinné: "Három országból is komolyan érdeklődnek, Angliába, Német- és Olaszországba is hívják" - fogalmazott a menedzser.

Szintén Filipovics játékosa Buzsáky Ákos, aki kirobbanthatatlan a Queens Park Rangersből, amióta Mark Hughes irányítja a londoniakat. A 29 éves középpályás szerződése azonban nyáron lejár, és egyelőre még nem kapott új ajánlatot a londoniaktól. "Még csak két-három hete érkezett az új edző, akinél rendszeresen játszik. Remélem, hogy hamarosan új szerződést kap" - mondta Filipovics, aki szerint Buzsáky élt a bizalommal, jól játszik, így semmi oka nincs arra, hogy váltson.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint Huszti Szabolcs klubja, a Zenit megegyezett a Monacóval a középpályás átigazolásáról. Úgy tudjuk, a ballábas játékos még nem kapott szerződéstervet a francia másodosztályú csapattól. Januárban ugyanakkor már szó volt arról, hogy Gera Zoltán és Fülöp Márton csapata, a West Bromwich Albion leigazolja Husztit, Roy Hodgson vezetőedző ugyanis nagy rajongója a szélsőnek. "Sajnos ez most nem fog menni, de meglátjuk, nyáron mi lesz. Lehet, valami más fog történni" - mondta Filipovics az angliai érdeklődésről.

Filipovics korábban azt mondta, hogy a debreceni Varga József nagyot léphet előre a mostani átigazolási időszakban. "A debreceni vezetők jelezték, hogy nem szívesen válnának meg tőle, mert fontos játékosnak tartják. Éppen ezért most januárban valószínűleg nem fog klubot váltani" - nyilatkozta a menedzser, aki reméli, hogy nyáron elengedi Vargát a DVSC.