Vágólapra másolva!
Mégsem bontják le a Puskás Ferenc-stadiont, hanem a felső karéj elbontásával, 40 ezres befogadóképességgel üzemel tovább a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezői alatt.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke kedden a Digi Sport Reggeli start című műsorában elmondta, hogy februárban nemzetközi tervpályázatot írnak ki egy új, a jelenlegi mellé épülő arénára.

"Így tehát az új aréna építésének két-két és fél éve alatt nem marad az ország nagy stadion nélkül. Közben párhuzamosan elkezdik építeni az új Puskást, amelynek tervezésére nemzetközi pályázatot írnak ki februárban, s a néhány hónapos elbírálás után 30-35 milliárd forintból készülhetne az új, szintén 45 ezres stadion, amely a széksorok távolságának szűkítésével akár 60 ezresre lesz bővíthető, mondjuk egy BL-döntő rendezése esetén. A munkálatok 2013 elején indulhatnának és 2015-re meglehet az új Puskás."

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Bánki Erik hozzátette: az MLSZ kérésére felülbírálták a korábbi terveket, így egyelőre megmaradna a régi pálya, a felső lelátók karéjait elbontanák, a középsőt pedig megerősítik, így a világbajnoki-selejtezők idején egy 40-45 ezres stadion működne a régi átalakításával.

Bánki elmondta: később a régi stadion is megmaradhat atlétikai stadionná átalakítva. "Miután az atlétikai szövetség futópályás nagy stadiont igényel és tervben is van egy ilyen fejlesztés ezen a területen, így a költséghatékonyság akár a régi stadion megmaradását is eredményezheti."

A kormány tavaly november 2-án fogadta el a Puskás Ferenc-stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót, amely szerint egy 40 ezer férőhelyes - igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető - sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból.