Táblagépen is megtartja a Windows Asztalt a Microsoft

Vágólapra másolva!
Óriási lelkesedéssel készül a Microsoft a cég új, Windows 8 operációs rendszerét futtató táblagépek eljövetelére. Szakértők szerint az univerzális, applikációk és hagyományos szoftverek futtatására egyaránt alkalmas gépek megjelenése összezavarja majd a felhasználókat, így a cégnek nem lesz könnyű dolga ezek népszerűsítésével.
Vágólapra másolva!

Esszé hosszúságú cikkben ismertette Steven Sinofsky, a Microsoft operációs rendszereinek fejlesztését végző részlegének vezetője a cég Windows 8-cal kapcsolatos tervei: a bejegyzés alapján a szoftveróriás rózsaszínben láttatja a Windows jövőjét.

Sinofsky szerint a készülékkategóriák bővülésével és a processzorgyártókkal való munka eredményeként a Windows 8 ultrabookokon, monitorba szerelt egybe PC-ken, asztali gépeken és tableteken is egyaránt futni fog. A fejlesztési vezető arról is írt, hogy a felület kezelés mindegyik készüléke azonos lesz: ugyanúgy kell belépni, programokat indítani, fájlokat másolni egy laptopon, mint egy tableten.

Forrás: Microsoft
Minden eszközön ugyanúgy fog festeni a Windows 8

A táblagépekre, illetve pontosabban a táblagépekben használatos, a hagyományos PC-k processzoraitól eltérő működésűelvű ARM-lapkákos gépekre szánt rendszervariáns a Windows on ARM (WOA) nevet viseli. Az okostelefonokból ismert chipekkel nem csak táblagépeket, hanem asztali gépeket is szeretne gyártani a Microsoft. Az új processzofajta Sinofsky szerint új fajta, új alakú, új igényeket kiszolgáló gépeket eredményezhet. Ezeken a gépeken már dolgoznak a Texas Instruments, a Qualcomm és a NVIDIA mérnökei, és valószínűleg a Windows 8 kiadásával egy időben kerülhetnek piacra.

Új gépfajtákat hoz az új chip

A hagyományos számítógépek alaplapja helyette egy több rétegű szilíciumlapka lesz a WOA rendszerek lelke. Ez a system-on-chip nevű alkatrész egyben tartalmazza a memóriavezérlőt, a processzort és egyéb alkatrészeket. A Microsoft három ARM-processzorgyártóval közösen fejlesztette ki azt a lapkát, ami a könnyen hordozható gépek megépítését lehetővé teszi.


Színes csempékre cseréli az asztalt a Windows 8

Hasonló kihívásokat jelent az új processzorokon futó programok megírása. A Microsoft úgy döntött, hogy nem szakít a hagyományokkal, így például táblagépeken is elérhető lesz a hagyományos verzióból ismert Windows Asztal. Az Office programcsomag is ugyanúgy működni fog az ARM-os gépeken, mint a hagyományos PC-ken, nem készül belőle lebutított verzió.

Szkeptikusak az elemzők

A Microsoft minden erejével azon van, hogy a Windows 8 siker legyen, nem akarják, hogy elbukjon - mondta Chris Green, a Davies Murphy Group marketingcég egyik szakértője a BBC-nek Sinfosky cikkéről. Az írásból az is kiderül, hogy a teljes kompatibilitást nem sikerült elérni. A dokumentumok, zenék, képek ugyanúgy megnyithatóak lesznek az ARM-os gépeken, mint egy hagyományos felépítésű PC-n. A korábbi Windowsokra készült programok azonban nem fognak futni az Windows 8-as tableteken.

Green szerint rövid távon zavart fog okozni, hogy kaphatóak lesznek a régi programokat is futtató windowsos gépek, és azok is, amelyeken el sem indulnak a régebbi szoftverek. A vásárlóknak meg kell majd szokniuk, hogy szokásával ellentétben a Microsoft a Windows 8 esetében egy kicsit szakít a múlttal.