Kokain-túladagolás végezhetett a tévés producerrel

Vágólapra másolva!
Az ugandai rendőrség nem hisz abban, hogy megmérgezték volna az Amazing Race egyik producerét, ellenben felmerült a kábítószer-túladagolás, mint a halál valós oka.
Vágólapra másolva!

Mint február 22-én írtuk, egy ugandai szállóban holtan találták Jeff Rice tévés producert, aki a Magyarországon is kedvelt Amazing Race című utazós realitynek dolgozott. A szakember felesége szerint egy hely banda végzett vele, azzal, hogy mérget kevert ételébe vagy italába.

Az ABC News időközben megtudta, hogy a producer személyi asszisztense, a kórházba szállított Katheryne Fuller magához tért, állapota lassan javul (egy nappal korábban kómáról írtak a lapok). A lapnak rendőrségi szóvivő is nyilatkozott, mivel állítólag felmerült annak lehetősége, hogy valójában kokain-túladagolás miatt hunyt el a tévés szakember. A helyi hatóság semmiféle bandáról nem tud, nem is hiszi, hogy szándékos mérgezésről lenne szó.

A történetben még sok a bizonytalanság, azt sem tudni, hogy mennyi idő telt el attól kezdve, hogy Rice testét felfedezték a szállodai alkalmazottak a teraszon, addig, míg halottnak nem nyilvánították a közeli kórházban. A helyi rendőrség jelenleg arra vár, hogy a producer asszisztense kihallgatható állapotba kerüljön, akkor lehet megtudni újabb részleteket.