Húszezer látogatóval és száz zsák ruhával zárt a Gőzölgő fesztivál

Vágólapra másolva!
Húszezer ember száz zsák ruhát gyűjtött össze négy nap alatt - ez az első Gőzölgő Fesztivál leltárja. A csütörtöktől vasárnapig tartó fesztivált az [origo] szervezte az Akvárium Klub fölötti téren. A koncerteket a Koncertblogon utólag is meg lehet nézni.
Vágólapra másolva!

Négy nap alatt 20 ezer látogató kóstolta meg az első [origo] Gőzölgő Fesztivál forró ínyencségeit. A Léthatáron Alapítvány ruhagyűjtő akciója magasan felülmúlta a várakozásokat: a képviselők 100 zsák ruhát pakoltak össze a rászorulóknak.

A Gőzölgő Fesztiválon négy kávés stand, két teás kiállító, nyolc forralt borokat és italkülönlegességeket árusító vendéglátóegység, továbbá három finomságokat árusító stand és a Rézangyal pálinkaház fogadta a vendégeket az Akvárium Klub felső részén. Az Akvárium Klub feletti területen Kávé- és forróital különlegességeket lehetett kipróbálni: szörpincset (forró bio-áfonyaszörp plusz pálinka), forrancsot (rabosello, fűszerek és narancs likőr), hot teddyt (viszkis limonádé), forró nagyit (nagyjából olyan, mint a bombardino, ami tojáslikőr brandyvel, rummal vagy viszkivel, tejszínhabbal, forrón). De voltak alkoholmentes italok is: forró fűszeres almalé, herbateák és ezerféle kávé; a szezon kedvencének a pillecukros forrócsoki tűnt. (Tudósításunk a fesztiválról itt olvasható.)

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A rendezvény minden napján koncertek zárták az estét az Akvárium Klubban. A Rotfront, az Erik Sumo búcsúkoncertje, a Tesco Disco és még sorolhatnánk a neves előadókat, méltó levezetéssel készültek a Gőzölgőre. A koncertblog élőben tudósított a koncertekről (itt , itt és itt).

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A meleg italok közül az egyik legextrább a tápiókagolyós bubble tea azaz buboréktea volt