Eddig az RTL Klub nyert az Egy perc és nyersz vetélkedővel

Vágólapra másolva!
A kereskedelmi célcsoportnál 37 százalékos közönségaránnyal ment a vetélkedő, ilyen jó számot a Híradó és a Barátok közt sem szállított.
Vágólapra másolva!

A tévézőknek egyelőre bejön az RTL új gameshow-ja, az Egy perc és nyersz, amelyben egyszerűnek tűnő feladatokat kell időre, 60 másodperc alatt elvégezni, hogy szintet lépjen a próbálkozó és több pénzt vihessen haza. A műsorvezető, Sebestyén Balázs itt nyilatkozott az [origo]-nak, az első adásról pedig itt írtunk kritikát.

rtl
rtl

A vetélkedő február 27-én 33,4 százalékos közönségaránnyal nyitott, ami igen jónak volt mondható, de az első adás eredménye mindig csalóka: az RTL sokmilliót költött promócióra, újságokban hirdetett, sok platformon reklámozta a produkciót. Minden új műsor második-harmadik adásának nézettségéből lehet biztosabb következetésre jutni, mert ekkor a visszatérők adják a nézői réteg javát, nem az első, promóciós időszak után odakapcsolók. A műsor másodjára 37 százalékot szállított a 18-49-es célcsoportban, azaz még javított is a rajthoz képest - sőt, az adás alatt végig emelkedett a görbe.