Tévés per: még mindig zavaros, miért nyírták ki a született feleséget

Vágólapra másolva!
Folytatódott a Született feleségek című sorozathoz köthető per: egy újabb tanú emlékei szerint a producer csak jóval a vita után döntött úgy, hogy likvidálja Nicollette Sheridan karakterét.
Vágólapra másolva!

Újabb tárgyalási napon van túl a Született felesége producere, Marc Cherry és a sikersorozatból kiírt, felperes Nicollette Sheridan: utóbbi azzal vádolta a tévés szakembert, hogy megütötte őt és szándékosan ölette meg a sorozatban alakított figuráját (szerepe szerint Edie volt a Lila Akác közben, egy szőke, jól kinéző, de már nem épp tinédzser vadmacska - azaz inkább puma).

Egy újabb tanú vallomása még zavarosabbá teszi a történetet: Lori Kirkland Baker, aki az ABC sorozatának negyedik és ötödik évadjában dolgozott íróként, azt vallotta a tmz.com szerint, hogy a vitáig (melyben vagy volt ütés, vagy nem) szó sem volt arról, hogy kiírják a karaktert.

Forrás: Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images/AFP

A nőnek 2008 decemberéig nem is szólt senki arról, hogy úgy kell alakítani a történetet, hogy Edie meghaljon, ugyanakkor Marc Cherry állítja, hogy már hét hónappal korábban megvolt a döntés, hogy megölik a szereplőt, természetesen csakis dramaturgiai szempontok miatt. Baker is tud a veszekedésről, ami a forgatáson volt, ugyanakkor bevallotta, hogy nem volt jelen minden megbeszélésen.

A régóta húzódó sztoriról itt olvashat többet.