Vágólapra másolva!
Az NB II 18. fordulójában a Gyirmót hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Dunaújváros ellen, így visszaesett a Nyugati csoport 3. helyére. A csapat edzője, Soós Imre a mérkőzés után lemondott, a Kisalföld szerint Csertői Aurél lehet az utód.

A Dunaújváros elleni szombati 0-0 után Soós Imre, a Gyirmót másodosztályú labdarúgócsapatának vezetőedzője felajánlotta lemondását.

"A tulajdonosok este megbeszélést folytattak a szakvezetővel, ahol elismerték munkáját, ám abban maradtak, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége, így elfogadják a lemondást" - áll a klub hivatalos honlapján.

A klubvezetés megkezdte a tárgyalásokat a lehetséges utódokkal, de addig, amíg nincs meg a végső megoldás, átmenetileg Boros Lukácsot nevezték ki megbízott edzőnek.

A Kisalfold.hu úgy tudja, már fel is vették a kapcsolatot Csertői Auréllal, a Győri ETO FC nemrég menesztett szakvezetőjével.