Pokorny Lia: Remekül tudjuk inspirálni a másikat

Pokorny Lia, Csillag Születik zsűritag
Vágólapra másolva!
A színpadi munkái mellett a Beugró-ból és a Társas játék-ból is ismert Pokorny Liát hamarosan új szerepben láthatjuk, miután felkérték zsűrizni a negyedik Csillag Születik-be. A színésznő kezdetben igencsak tartott a feladattól, hisz eddig csak iskolai szavalóversenyeken volt döntnök; Puzsér Róberttel sokat vitatkoznak a versenyzőkről, de úgy érzi, hogy ez csak inspirálja őket, és szerinte a középszerű produkciókról a legnehezebb bármit is mondani.
Vágólapra másolva!

A Csillag Születik negyedik szériája megújult díszlettel és új zsűrivel indul március 17-én az RTL Klubon: a produkciókat bíráló korábbi négyesből csak Hernádi Judit maradt, mellé került be Pokorny Lia, Puzsér Róbert és Hajós András a műsorba - utóbbival készített interjúnk itt olvasható.

"Amikor felhívtak azzal, hogy gondoltak rám zsűritagként, először nagyon nagy feladatnak éreztem ezt az egészet, hiszen a klasszikus értelemben még sosem televízióztam, ez egy teljesen más szakma, mint a színészet. El sem tudtam képzelni, hogy lesz, mint lesz ez a műsor, de miután beszélgettünk róla kicsit, elkezdett érdekelni és izgatni a zsűrizés. Kíváncsi lettem, hogyan működik ez az egész: valaki bejön a színpadra - akit életemben akkor látok először -, rögtön lesz róla egy benyomásom, különböző energiák jönnek belőle, és aztán hirtelen kinyílik, és valami olyan dolgot produkál, amit el sem tudtam képzelni róla" - mondja Pokorny Lia az [origo]-nak.

"Nagyon érdekes játék ez, én magam is rengeteget tanulok belőle. Sok esetben kiszámítható a történet, pontosan azt kapom, amit egy illetőből kinézek, sokszor viszont teljes meglepetés, hogy az adott versenyző mivel áll elő. Civil embereknél nagyon jól lemérhető a különbség a képesség és a tehetség között: bejön valaki, akin látszik, hogy éveken keresztül képezte magát, de a befektetett munkánál több nem jön elő belőle - aztán bejön egy másik ember, akitől meg kapásból elfelejtem, hogy zsűritag vagy néző vagyok, azt sem tudom, hol vagyok, mert teljesen belezuhanok a történetébe. Nagyon érdekes elcsípni azt a pluszt, amitől a befektetett energia teremtő erővé válik" - teszi hozzá.

A színésznő kezdetben attól is tartott, hogy mennyire tudja majd megítélni azokat a produkciókat, amelyek a szakmáján kívül esnek: "Feltettem magamnak a kérdést, hogy egy táncos vagy énekes műsorszámhoz mennyire fogok tudni hozzászólni, de vannak olyan szabályok, amelyek minden színpadi produkcióra egyaránt érvényesek. Amint valaki színpadra áll, onnantól kezdve a civil néző is érezni fogja, hogy történik-e vele valami vagy sem - aki a szakmában van, az legfeljebb csak jobban tudja megfogalmazni, hogy mi az érték vagy a hiba a produkcióban. Kevés a konkrétan színházi produkció, nyilván azért is, mert aki színházat csinál, előbb-utóbb talál magának fix helyet és közönséget, nem feltétlenül egy tehetségkutató az, ahol meg szeretné mutatni magát. Társulatok szerveződnek pincékben, padlásokon, valahogy önjáróbb a műfaj annál, hogy a színészeknek fel kellene fedeztetni magukat" - véli.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Pokorny Lia korábban csak iskolai szavalóversenyeken zsűrizett, de szerinte bizonyos szempontból nincs nagy különbség: "Gyakorlatilag ugyanarról van szó: bejön egy ember, és felelősséggel el kell mondanom a gondolataimat arról, amit tőle láttam. A Csillag Születik-et persze jóval többen fogják nézni, mint egy szavalóversenyt, és bennem kérdés is volt az elején, hogy ezt mennyire fogom tudni levetkőzni. De szerencsére nem volt probléma. Nyilván a televíziózásnak is vannak szabályai, amelyekbe bele tudok kapaszkodni, de az adott pillanatban nem működik másként, mint, mondjuk, egy improvizációs gyakorlat a Beugró-ban: áll velem szemben egy partner, és én rá reagálok, azt a hatást próbálom megfogalmazni, amelyet ő tett rám" - mondja.

Azt tapasztalta, hogy a szélsőségesen jó vagy rossz produkciókat a legkönnyebb értékelnie: "Aki nagyon jó vagy nagyon rossz, arról könnyen lehet véleményt mondani, de ha valaki épp csak egy picit jobb a középszerűnél, annál nagyon el kell gondolkodni, hogy mi lehet még benne. Lehet, hogy én azt gondolom, tudna fejlődni, és kíváncsi vagyok, hogy mit mutatna legközelebb - miközben a többiek meg úgy vélhetik, hogy csak ennyi van az adott versenyzőben. Ha nem jut tovább, nem vagyok csalódott, hiszen én is vacilláltam. Sokat tudunk egymásnak segíteni a véleményünkkel, ha elgondolkodunk azon, hogy a másik miért döntött éppen úgy, ahogy" - fogalmaz.

RTL Klub

Korábban Lia csak Hajós Andrást ismerte személyesen, miután dolgoztak együtt a Beugró-ban. "Hernádi Jucit persze sokszor láttam, a munkáit jól ismerem, de sosem kerültünk egy színpadra, és idáig nem is találkoztunk. Puzsér Robival ugyanez volt a helyzet, de már a castingokon - amikor a szerkesztők meg akarták tudni, hogy a zsűritagok között mennyire működik a kémia - kiderült, hogy mindannyian remekül tudjuk inspirálni a másikat. Én az elejétől kezdve azt érzem, hogy nagyon húznak a többiek, és hiába vitatkozunk - Puzsér Robival elég sokszor van köztünk véleménykülönbség -, attól még valóban inspiráló a közeg" - meséli.

A Csillag Születik korábbi szériáiból ritkán csípett el egy-egy részt, mert abban az időben, amikor azok mentek, vagy a színházban játszott, vagy a családjával volt - a műsort csak most nézte meg rendesen, miután megkapta DVD-n. Szerinte mindenképp hasznosak ezek a tehetségkutatók, de ha ma lenne pályakezdő, nem biztos, hogy elindulna egy hasonló megmérettetésen: "Nyilván megfordulna a fejemben, hogy jelentkezzek egy tehetségkutatóra, de lehet, hogy én ennél gyávább lennék - mert azért ehhez nagy bátorság kell, hogy az ember ország-világ előtt megmutassa magát. Ha valami visszatartana, akkor ez a gátlás lenne az" - árulja el.