Két év börtönre ítélték a Harry Potter-színészt

Vágólapra másolva!
A Sky News adta hírül, hogy két év börtönbüntetésre ítélték Jamie Waylett színészt a tavaly nyári londoni zavargásokban való részvételéért. A huszonkét éves Waylett az első hat Harry Potter-filmben Vincent Crabbe-et, Draco Malfoy egyik nem túl eszes, viszont erőszakos barátját alakította, aki beállt a halálfalók közé. Waylettet tavaly augusztus 8-án, a zavargások harmadik estéjén többször is felvették utcai kamerával. Némelyik felvételen egy Molotov-koktélt tartott a kezében (amit nem dobott el), egy felvételen pedig az látszott, hogy iszik egy üveg pezsgőből, amit az egyik társa egy boltból lopott. Waylettet korábban egyszer már elítélték marihuánabirtoklásért. Most leghamarabb egy év után helyezhetik feltételesen szabadlábra.Jamie Waylett (jobb szélen, Emma Watson mögött) a Harry Potter és a Főnix Rendjé-ben
Vágólapra másolva!