Vágólapra másolva!
Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mérkőzésenkéti gólátlaga egynél is jobb, de van a topligákban még egy csatár, aki hasonló mennyiségben ontja a gólokat. Klaas-Jan Huntelaar ebben az idényben 38 tétmeccsen 40 gólt szerzett, mégsem emlegetik az extraklasszisok között - ő ugyanis nem szokta cifrázni, a legtöbb találatát egyetlen érintésből éri el.

Rangadót játszott a hét végén a Schalke 04 a Bundesligában, és a Bayer Leverkusen elleni 2-0-s győzelemmel feljött a harmadik helyre a tabellán. A gelsenkircheniek góljait nem meglepő módon Klaas-Jan Huntelaar szerezte: a holland támadó a bajnokságban már 25 találatnál jár, az összes tétmérkőzést figyelembe véve pedig az idényben eddig 40 gólt ért el - mindössze 38 találkozón.


Azonban hiába ontja a gólokat, személye háttérbe szorul a többi gólzsák, Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo mellett, a Bundesliga góllövőlistáján is csak második Mario Gomez mögött, és még a válogatottban sem alapember - onnan Robin van Persie szorítja ki.

Húszmillió euróért vihető

Mindennek persze legjobban a Schalkénál örülnek, hiszen a német klub szeretné megtartani a csatárt, miközben tisztában van azzal, hogy ha egy sztárklub bejelentkezik, akkor annak ajánlatával pénzügyileg nem tudnak versenyezni. Huntelaar jelenlegi szerződése 2013-ig érvényes, és a klub már megtette ajánlatát a hosszabbításra. A vezetők még arra is hajlandóak lennének, hogy felborítsák az egyesület bérstruktúráját a csatár kedvéért, és évi nyolcmillió eurós fizetést kínáltak - amivel ő lenne a klub történetének legjobban kereső focistája.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Nem csoda, hogy a Schalke nagyon igyekszik - Huntelaar aktuális szerződésében ugyanis van egy záradék, amely szerint a szezon végén fix összegért, 20 millió euróért távozhat, márpedig ez nem olyan kiemelkedő összeg egy ilyen szintű támadóért. A kérdés már csak az, hogy lenne-e olyan egyesület, amelyiknek szüksége van egy ilyen típusú, klasszikus középcsatárra - a sportág jelenlegi trendjei ugyanis nem errefelé mutatnak. Ráadásul Huntelaar korábban már két sztárklubnál is megégett - a Real Madridnál és az AC Milannál sem vált be, még ha nem is teljesen a saját hibájából.

A Milannál nem lépett Van Basten nyomába

Pedig minden olyan jól indult Huntelaar számára, hiszen amikor az Ajax Amsterdamban ontotta a gólokat karrierje elején, akkor nagyon sokan egy korábbi legendához, Marco van Bastenhez hasonlították. Nem véletlenül: két és fél szezon alatt 70 találatot szerzett a holland élvonalban, és ő volt az első Ajax-focista Van Basten után, aki egy idényben több mint 30 bajnoki gólt ért el.


2009 januárjában a Real Madrid 27 millió eurót fizetett érte, de a madridiak amatőr hibája miatt (a klub még egy játékost igazolt januárban Lassana Diarra személyében, és kettejük közül csak egyiküket nevezhették szezon közben az európai kupákra - a Real Diarrát választotta) nem játszhatott a BL-ben. A bajnokságban pedig hiába lőtt fél idény alatt nyolc gólt, a madridiak inkább továbbadták a Milannak, pedig 12 millió eurót buktak rajta.


Huntelaar Milánóban rögtön egy eltiltással kezdett, amit még Madridból vitt magával, később pedig nem tudta tartósan beverekedni magát a kezdő tizenegybe. Hiába volt rá példa, hogy csereként beállva az utolsó hét percben kétszer is betalált, megnyerve a meccset a Milannak, a következő hét bajnokin ugyanúgy kispados volt. Összesen 25 találkozón vetették be a Serie A-ban, de ebből csak háromszor volt 90 percig a pályán volt, és a piros-feketék kapva kaptak az alkalmon, amikor a Schalke 14 millió eurót kínált érte - hiszen így csak egymilliós veszteséget könyveltek el.

Jobbal, ballal, fejjel

A Schalkénál viszont maximálisan bíztak benne, rendre a kezdők között szerepelt, és ezt meg is hálálta: első 12 bajnokiján hétszer volt eredményes. Ezt egy rosszabb időszak követte, az előző szezon második felében mindössze egy gólt ért el a bajnokságban, csak kevesen bíztak benne, hogy a 2011-2012-es idényben így elkapja a fonalat. Pedig ez történt, azóta gyakorlatilag nem tud hibázni, teljesítményében külön lenyűgöző, hogy jobbal, ballal, fejjel egyaránt eredményes, és a tizenegyeseket is magabiztosan értékesíti.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Hogy ennek ellenére miért nem tartják annyira becsben, mint mondjuk Messit, Cristiano Ronaldót vagy akár Van Persie-t (aki miatt a válogatottban alaphelyzetben csak kispados), az más kérdés. Valószínűleg ebben nagy szerepe van Huntelaar játékstílusának: míg a fenti három világklasszis mélységből indul, és kifejezetten kreatív labdarúgónak számít, akik nem csak a gólszerzésben, hanem az előkészítésben is jók, addig Huntelaar a klasszikus center prototípusa.

Általában nem cifrázza a dolgot, érkezik, és betalál - akár a saját testi épségét sem kímélve, az angolok elleni barátságos meccsen például a védővel, Chris Smallinggal együtt fejelte be a labdát. A Realnál és a Milannál eltöltött gyengébb időszak sem tett jót a renoméjának. Az egykori holland válogatott támadó, Youri Mulder például úgy véli, hogy Huntelaar tipikusan az a focista, aki egy sztárklubnál nem érzi jól magát.

"Azt tanácsolnám neki, hogy maradjon a Schalkénál, ez a környezet ideális a számára. Itt kihozhatja magából a maximumot, a tizenhatoson belül ő a legjobb. De egy sztárklubnál többet várnak egy csatártól, sok futást, márpedig Huntelaar nem a leggyorsabb" - jelentette ki Mulder, aki maga is futballozott a Schalkénál. Az érintett viszont a Kickernek így fogalmazott: "Nem félek attól, hogy máshová igazoljak". Gelsenkirchenben viszont éppen ettől tartanak.

www.global-soccer.eu