Vágólapra másolva!
Orvosi vélemények szerint nagy valószínűséggel nem futballozhat többet profi szinten Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers játékosa, akinek március 17-én mérkőzés közben állt meg a szíve.

"Egyelőre nem sokat lehet mondani a jövőjéről, de annyit nagy valószínűséggel kijelenthetünk, hogy a továbbiakban nem lenne szabad futballoznia" - nyilatkozta a Daily Mail című napilapnak Peter Weissberg, a Brit Szívalapítvány orvosigazgatója. "Az ilyen jellegű betegségek hátterében ugyanis általában a fizikai megerőltetés és a szívmegállásra való örökletes hajlam kombinációja áll."

A 23 éves Muamba a Tottenham elleni FA-kupa-mérkőzésen esett össze a pályán, leállt a szíve, többször újra kellett éleszteni.
A legutóbbi hírek szerint még mindig súlyos, ám stabil állapotban van, hétfőn felült a kórházi ágyában, és evett is, ráadásul a Twitteren élőben követte végig a Tottenham elleni találkozó keddi újrajátszását, melyen a csapata 3-1-es vereséget szenvedett.