Minden ötödik kkv hitelt szeretne

Vágólapra másolva!
Idehaza a vállalkozások a bankokhoz fordulnak, ha forrást akarnak szerezni, de Európában a kötvénykibocsátás már népszerűbb finanszírozási forma lett.
Vágólapra másolva!

Habár a válság hatására az elmúlt három évben szűkült a vállalkozásoknak nyújtott hitelállomány, továbbra is a hazai bankok által biztosított források a kkv-k legfontosabb finanszírozási eszközei, szükség esetén a vállalkozások mintegy harmada veszi fontolóra a hitelfelvételt - derül ki a K&H Bank megbízásából készült felmérésből. A megkérdezett mintegy 700 cégvezető elmondása alapján ezt követően a pályázati források, valamint a tulajdonosi kölcsön játszanak jelentős szerepet a kkv-k finanszírozása szempontjából. Lízingben a cégek 15 százaléka gondolkodik, a társfinanszírozott hiteleket pedig a vállalkozások 10 százaléka veszi fontolóra finanszírozási lehetőségként.

A vállalkozások ötöde tervezi, hogy idén hitelt vesz fel. A mikrovállalkozásoknál kisebb az arány, ott csak minden hetedik vállalkozás szeretne idén banki kölcsönt felvenni, a középvállalkozásoknál minden negyedik. Érdekesség, hogy a gazdasági szektorokat tekintve legnagyobb arányban (40 százalék) a mezőgazdaságban működő vállalkozások mondták azt, hogy idén hitelt szeretnének kapni.

"A kkv-k hitelfelvételi szokásait tekintve a rövid lejáratú banki finanszírozású forgóeszköz hitelek a legnépszerűbbek. Egyre nagyobb mértékben veszik azonban igénybe az uniós forrású MFB-hitelprogramokat is, de mivel ezeket a konstrukciókat az Európai Unió támogatási rendszere határozza meg, ez esetenként szűk teret biztosít a termékek értékesítésében. Ez azt jelenti, hogy csak alacsony összegben igényelhetők. Az jegybanki finanszírozású termékek közül jelenleg a forgóeszköz-, illetve a beruházási hitelprogramok a legnépszerűbbek" - mondta Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Európában viszont egyre nagyobb teret nyer a kötvényfinanszírozás, a cégek a bankhiteleket hanyagolják. A The Wall Street Journal idézi a Dealogic adatszolgáltatót, amelynek a kimutatása szerint európai vállalatok közel 180 milliárd dollár értékben bocsátottak ki kötvényt, 38 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Eközben a bankoktól felvett kölcsönök összege 45 százalékkal csökkent, megközelítőleg 113 milliárd dollárra. Ez a lap szerint rendkívüli fejleménynek számít Európában, ahol eddig leginkább a bankok biztosították a cégek finanszírozási igényét: 2007 első negyedévében például a bankhitelek volumene az ötszöröse volt a kibocsátott kötvényekének.

Az elemzés arra is rámutat, hogy hasonló helyzet egyszer már volt, 2009-ben, amikor a bankok a nemzetközi pénzügy válság miatt meggyengültek. A kötvénypiac viszonylag gyorsan magához tért, miközben a bankok egy ideig még visszafogottan hiteleztek.

A mostani helyzet annyiban hasonlít a három évvel ezelőttihez, hogy a bankok ismét nyomás alatt vannak, az euróövezeti adósságválság, illetve a tőkekövetelmények szigorodása miatt. Ugyanakkor a bankok visszavonulása egybeesett a kötvénypiaci befektetők étvágyának növekedésével: ők azonban inkább prosperáló, az államkötvényekhez képest nagyobb hozamot ígérő vállalati kötvényekbe fektetik a pénzüket.