Vágólapra másolva!
Andrés Iniesta szerint igazságtalan eredmény született a Chelsea-Barcelona BL-elődöntő első felvonásán. A vendégeket irányító Josep Guardiola úgy véli, mostantól nem a Barcelona a párharc esélyese, ráadásul csapata fizikálisan is gyengébb a Chelsea-nél.

"Az eredmény nem igazságos, persze azzal tisztában voltunk, hogy a Chelsea az a csapat, amelyik kihasználja a lehetőségeit" - idézte az 1-0-s Barca-vereséget hozó meccs után Iniestát a Telegraph.

A Barcelona szerda este 72 százalékban birtokolta a labdát a Stamford Bridge-en, a kapura lövések aránya 19:4 a volt a javára, és több nagy helyzetet is kihagyott, kétszer is a kapufát találta el. A Chelsea ezzel szemben az egyetlen valamire való lehetőségét gólra váltotta az első félidő ráadásában.

"Kedvezőtlen az eredmény, keményebben kell dolgoznunk a visszavágón. Abban a tudatban, hogy meg tudjuk csinálni. Ez nem szerencse kérdése" - fogadkozott Iniesta.

Josep Guardiola valamivel gondterheltebb volt a meccs után. "Az 1-0 nagyon jó eredmény az ellenfélnek, ők a favoritok. Ha a labdatartásról szólna ez a játék, fölényesen nyerünk, de a labda gólvonal mögé terelése a fő feladat, és erre képtelenek voltunk."

A katalánok edzője a fizikai képességek terén is jobbnak látja az ellenfelet saját csapatánál. "Most már a visszavágóra kell koncentrálnunk, ahol ugyanannyi helyzetet kell kidolgoznunk, mint most. Nem lesz egyszerű, mert tíz emberrel fognak védekezni, és keményebbek nálunk, többet futnak és ugranak, mint mi. Ezzel együtt irányítanunk kell a játékot, és kifürkészni a módját a gólszerzésnek."