Épül az ország legnagyobb plázája

Vágólapra másolva!
Kétszáznegyven milliárd forintból épül fel az Árkád 2, a már meglévő plázát is felújítják. A nagy márkák 10 évre leszerződnek, a kicsik sokszor háborognak.
Vágólapra másolva!

Jövő márciusra elkészül a 20 ezer négyzetméteres budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont, és 2013 őszére megújul a 10 éves Árkád 1 is, az összesen 68 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel ez lesz az ország legnagyobb bevásárlóközpontja - mondta Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest Kft. projektigazgatója az Árkád 2 alapkőletételét megelőző sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A bővítés és felújítás 80 millió euróba, mintegy 240 milliárd forintba kerül - tette hozzá a projektigazgató. A finanszírozó a Unicredit Bank Austria valamint a DG Hypo Bank, de a saját erő és a hitel arányát üzleti titokként kezeli a társaság.

A felújítást és az új építést is a Market Építő Zrt. végzi, mint Scheer Sándor vezérigazgató elmondta, a felújítás a komolyabb feladat, mivel működés közben kell dolgozni, ezért igyekeznek éjszakára időzíteni a munkát.

Kovács Róbert X. kerületi, kőbányai polgármester arról is beszélt, hogy a kerület 2 milliárd forintért vásárolt ingatlanokat azért, hogy legyen terület a későbbi fejlesztésekhez. Az Árkád 2 területének egyik felét egy kínai cégtől vásárolták, a másik felét elfoglaló Shell benzinkút pedig beépül a bevásárló központba.

A bérbeadás - a régi és az új részben együtt - jelenleg 60 százalékos. Több korábbi bérlő nagyobb területet igényelt, illetve másoktól azért váltak meg, hogy frissebb legyen a bérlők köre. A nagy márkák továbbra is 10 évre kötnek bérleti szerződést - erről Turi Tamás, az ECE Projektmenedzsment bérbeadási igazgatója beszélt a tájékoztatón.

Az Árkád fejlesztése háborgó piaci körülmények között zajlik. Mint korábban megírtuk, a bevásárlóközpontokban üzlethelyiséget bérlő kereskedők sokszor elégedetlenek a hazai plázák üzletpolitikája, elsősorban a bérleti díjak szintje ellen.

A díjak ugyan sokszor csökkentek, de a forgalom visszaesése miatt sok cégnek így is magasak. Van, aki alig várja, hogy otthagyja a plázát, mások informális bérlői szövetséget alakítanak. A szakmai szervezet sem tagadja, hogy van feszültség.