Rooney Marát egy olasz vízvezeték-szerelő hódítja meg

Vágólapra másolva!
Rooney Mara épphogy leszerződött Spike Jonze új filmjére, amiben Carey Mulligan helyét veszi át egy olyan sztoriban, amiben egy férfi beleszeret egy olyan számítógépes hangba, mint az iPhone Sirije, de máris új projekthez adta a nevét. Szerepelni fog az ír származású Colm Toibin Brooklyn című regényének azonos című adaptációjában, aminek a forgatókönyvét Nick Hornby (Pop, csajok satöbbi, Egy fiúról) írja. A történet szerint Mara egy ír lány, aki hazájában nem talál magának munkát, ezért elköltözik New Yorkba, ahol egy áruházban dolgozik, és mellette egy esti iskolában könyvelést tanul. Szerelmes lesz egy olasz vízvezeték-szerelőbe, de egy otthonról érkező levél mindent megváltoztat. A film forgatását 2013 tavaszára időzítik.Rooney Mara az idei Oscar-díjkiosztónNick Hornby egy másik készülő filmben is érintett: Hosszú út lefelé című regényéből Pascal Chaumeil (Szívrablók) készít filmet, amihez Toni Collette és Pierce Brosnan mellé most sikerült megnyerni Emile Hirsch-t (Út a vadonba) is. A sztori négy emberről szól, akik újév napján ugyanazon a helyen készülnek megölni magukat. Collette egy fogyatékos gyermek anyját játssza, Brosnant pedig talkshow-házigazdaként láthatjuk, akinek a karrierjét tönkretette egy zűrös botrány. A Playlist blog szerint Emile Hirsch egy egykori rocker srácot alakíthat, aki egy lány szerelméért adta fel a zenészi pályát, aki aztán dobta őt, így pizzafutárként tengeti napjait. A forgatást őszre tervezik.
Vágólapra másolva!