Vereséggel teszteltek Londonban a női pólósok

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok csapatától elszenvedett ötgólos vereséggel kezdte meg szereplését a magyar nőivízilabda-válogatott a londoni olimpia tesztversenyén, amelynek további két résztvevője az ausztrál és a házigazda brit együttes.
Vágólapra másolva!

Eredmény:
Egyesült Államok - Magyarország 11-6 (4-2, 4-3, 2-1, 1-0)

A viadal honlapjának beszámolója szerint a csütörtöki összecsapáson a 2009-es világbajnok Egyesült Államok szerzett vezetést, majd magyar egyenlítést követően három góllal elhúzott.

5-2-után 5-4-re, majd 8-5-ről 8-6-ra még visszazárkózott Merész András csapata, a hajrát viszont már uralta az amerikai együttes.

A statisztika szerint az Egyesült Államok a számára megítélt kilenc emberelőnyből hatszor volt eredményes, a négy magyar fórból egy gól született.

Pénteken előbb az ausztrál-amerikai (19.30), majd a brit-magyar (20.50) összecsapást rendezik meg a Water Polo Arenát avató tesztversenyen.