Vágólapra másolva!
Négy magyar közül három sikerrel vette a selejtezőket a a római öttusa-világbajnokság női versenyén.

A selejtező A csoportjában Gyenesei Leila és Tóth Adrienn az élcsoportban végzett, és egymás mellett, a hatodik és hetedik helyen ért célba, a nagy melegben meglehetősen elfáradva.

A B csoportban a vívásban gyengélkedő Kovács Sarolta hiába nyerte meg az úszást, az utolsó szám előtt csak 18. volt a 12 továbbjutó helyért küzdő mezőnyben. Végül azonban remekül lőtt és futott a tavalyi vb ezüstérmese, így a kilencedik helyen döntőbe jutott. Nem sikerült ugyanez Cseh Krisztinának, aki tizenharmadikként egyetlen helyezéssel maradt le a fináléról.