Nem kap méltó lezárást a Miami helyszínelők

Vágólapra másolva!
Mint korábban megírtuk, tíz év után nem kér a CBS folytatást a sorozatból - de nem is lesz méltó lezárása a kriminek.
Vágólapra másolva!

A CBS-nek már nem felelt meg a költségekhez mért nézettség, így nem kérte a Miami helyszínelők újabb évadját, ezért a népes rajongócsapat kénytelen azzal a tudattal élni, hogy az április 8-án látott évadzáró volt egyben a sorozat vége is. A hívek azért is morognak, mert a forgatásokat három hónappal korábban befejezték, a döntést pedig csak május 13-án közölték, és így nincs esély arra, hogy valami monumentális, sokszereplős, látványos finálét kapjon a krimi. David Caruso a Twitterre kiposztolt egy fotót a jellegzetes napszemüvegéről és a rendőri jelvényéről, továbbá megköszönte a nézők kitartását.

Forrás: cbs.com

A CSI: Miami volt az első spinoff a Helyszínelők-ből: az eredeti széria és a második testvérsorozat, a New York-i helyszínelők folytatódik 2012 őszén.