A Black Sabbath összeállásából kimarad a dobos

Black Sabbath összeállás sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Bill Ward, a Black Sabbath eredeti dobosa ragaszkodik hozzá, hogy "aláírható" szerződést kapjon, abba pedig nem megy bele, hogy a zenekar ingyen "kipróbálja".
Vágólapra másolva!

Tavaly novemberben nagy feltűnést keltett, hogy a Black Sabbath bejelentette: visszatér az eredeti négyes, úgymint: Ozzy Osbourne énekes, Tony Iommi gitáros, Geezer Butler basszusgitáros és Bill Ward dobos. Ez volt az első felállás 1969-től, majd a számtalan tagcsere utána kilencvenes években egy időre megint ez lett, de abból a korszakból csak egy koncertalbum maradt fenn. Most viszont úgy tervezték, hogy nemcsak turnéznak, de új lemezt is felvesznek így. Aztán idén februárban kiderült, hogy az eredeti dobos, Bill Ward úgy véli, a neki ajánlott szerződés "aláírhatatlan"; nagyon szeretne játszani a többiekkel, viszont "rockzenészi becsületét" is szeretné megőrizni. Akkor a zenekar maradéka azt üzente, hogy "az ajtó mindig nyitva áll". Most viszont kiderült, a dobos véglegesen kimarad az (így tehát nem is eredeti) Black Sabbath-visszatérésből.

Forrás: AFP

Bill Ward (a fenti képen baloldalon) ismét egy hosszú írásban magyarázta el az álláspontját. Nemcsak hogy még mindig nem kapott aláírható szerződést, de egyéb sérelmek is estek rajta. A menedzsment azt ajánlotta neki, hogy a Download fesztiválon játsszon el próbaképpen három számot, a többit pedig valaki mással tolja el a zenekar - de ő, mint írja, "nincs erre felkészülve". Aztán csak az internetről értesült arról, hogy lesz koncert Birminghamben is (innen indult az együttes); ezzel kapcsolatban pedig az volt az ajánlat, hogy zenéljen ingyen, "aztán majd meglátjuk, hogy mennek a dolgok". Abba még bele is ment volna, hogy ingyen játsszon egyszer; azonban azt nem akarja, hogy a különböző Sabbath-rajongók más-más élményt kapjanak, attól függően, hogy melyik koncertre mennek el: "vagy mindegyiken játszom, vagy egyiken sem."

Bill Ward hangsúlyozza, hogy nagyon szeretett volna a többiekkel együtt zenélni (különösen a rákkal küzdő Tony Iommival), és nincsen velük személyesen semmi baja; valamint nagyon sajnálja a rajongókat, akik rettenetesen várták az eredeti felállás visszatérését. Szerinte ezzel a helyzettel mindenki csak veszít; úgyhogy bár a meghirdetett koncerteken már biztos nem fog részt venni, továbbra is várja, hogy "aláírható" szerződést kapjon a menedzsmenttől. A Black Sabbath többi tagja egyelőre nem reagált a dobos bejelentésére.