Vágólapra másolva!
Elhagyhatta a kórházat Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke, akit több mint két hónapja kezeltek a Rio de Janeiró-i intézményben.

A 96 éves sportdiplomata, aki 1974-től 1998-ig vezette a FIFA-t, egy korábbi bokasérülés következtében nagyon komoly baktériumfertőzést kapott, amely miatt pár napig géppel kellett lélegeztetni. A Szamaritánus klinika hétfői közlése szerint Havelange szívének és tüdejének állapota mostanra olyan szintre javult, hogy hazaengedhetik.

A brazil sportvezető tavaly decemberig 48 éven át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja is volt, ám erről egészségi állapotára és korára hivatkozva lemondott - korrupciós botrányba keveredett, s ezzel megelőzte az etikai bizottság eljárását. A vizsgálatok alapján Havelange még a FIFA első embereként egymillió dollárt fogadott el az azóta csődbe jutott ISL nevű marketingcégtől. Az etikai bizottság az előzetes várakozások alapján minimum kétéves eltiltással sújtotta volna őt, de a végleges kizárás sem lett volna elképzelhetetlen.