Vágólapra másolva!
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám legtöbb tizenegyest egy angol rúgta be, a hollandok viszont csapatként és egyénileg is katasztrofálisak. Borzalmasak az olaszok is, mégis nyertek egy vb-címet büntetők után.

Elege van a tizenegyespárbajokból a FIFA-nak

A BL-döntő hosszabbításának lefújásakor a Chelsea-hívek többsége alighanem lemondóan legyintett. A londoniak korábban már két büntetőpárbajt is elbuktak, a németek viszont legendásan jó büntetőzők, ezúttal mégsem húzták be a meccset, még hazai pályán sem.

Csoda a német vereség

Sok edző hasonlította már lottóhoz a tizenegyespárbajokat, ám a tapasztalat ennek ellentmond: a német válogatott például 1976 óta az összes szétlövését megnyerte, sőt a Bayern májusi Bajnokok Ligája-buktájának sem volt előzménye.

1976: az NSZK elveszíti az Eb-k első büntetőpárbaját

A német klubok és a válogatott összesen tíz büntetőpárbajt vívtak a BL-ben, a vébéken és az Eb-ken, ebből nyolcszor győztesen kerültek ki. Nyertek így vb- és Eb-elődöntőt, illetve BL-döntőt is, így érthető, hogy az angol sajtó a Chelsea Bayern elleni győzelmét valóságos csodaként ünnepelte.

Míg a németek a büntetők császárai, az angolok eddig alattvalók voltak a műfajban. A válogatott hat párbajból csak egyet tudott megnyerni (az 1996-os Eb negyeddöntőjében Spanyolország ellen), a klubcsapatok pedig a BL-ben hatból négyszer győztek, de ebből kétszer angol házipárbajban.

Cocu és Seedorf kettőből kettőt rontott

Az olaszok az angolokhoz hasonló lúzernek számítanak, nemzeti csapatuk hét párbajból ötöt elbukott, közte egy vb-elődöntőt hazai pályán, Argentína ellen.


2006-ban komoly kárpótlást nyújtott a büntetőkkel megnyert vb-cím, ám közben a BL-klubjaik tovább botladoznak, mérlegük két vesztes párbaj, egy győztes, az is a Milan-Juventus házi csatában.

A spanyolok válogatott szinten nem olyan rosszak, ötvenszázalékos a mérlegük (3-3), azonban klubcsapataik képtelenek tizenegyespárbajt nyerni a Bajnokok Ligájában, eddig mindhárom alkalommal elbukták.

Holland klub a BL-ben még sohasem jutott el a büntetőkig, a válogatott viszont sorozatban négy tizenegyespárbajt bukott el. Az 1992-es és az 1996-os Európa-bajnokságon, az 1998-as vébén, majd a 2000-es Eb-n is így esett ki, míg végül 2004-ben végre megtört a jég Svédország ellen.

Hollandia Amszterdamban kapott ki az olaszoktól

Két focista van, aki a vébék, Eb-k és a BL történetében egynél többször rúghatott tizenegyest, de egyszer sem talált be - mindkettő holland. Clarence Seedorf a címeres mezben még az 1996-os Eb-n, majd a Milan színeiben a 2003-as BL-döntőn hibázott, míg Phillip Cocu az 1998-as vébé elődöntőjében és a 2004-es Eb negyeddöntőjében rontott. Ekkor egyébként Arjen Robben berúgta az utolsó, mindent eldöntő tizenegyest, három évvel később, a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Chelsea színeiben a Liverpool ellen viszont már rontott. A legutóbbi sorozatban a Bayernben már egyik büntetőpárbajban sem vállalt a részvételt.

Cristiano Ronaldónak csak a válogatottban megy

Szintén kétszer hibázott David Trézéguet, Andrij Sevcsenko és Cristiano Ronaldo, de nekik volt legalább egy értékesített tizenegyesük is. Különösen érdekes Cristiano Ronaldo mérlege. A portugál szupersztár a válogatott színeiben még nem rontott büntetőpárbajban: mindkétszer Anglia ellen talált be, és Portugália mindkét alkalommal továbbment. Mivel Ronaldónak nem kellett többször büntetőznie, a mérlege tökéletes.


Klubszínekben ugyanakkor Cristiano Ronaldo csak hibázott: egyszer a Manchester United, egyszer pedig a Real Madrid játékosaként.

Hét focista van, aki az Eb-ket, vébéket és a BL-t figyelembe véve háromból háromszor betalált, közülük négyen angolok. Ashley Cole, Alan Shearer, David Platt és Owen Hargreaves is százszázalékos, rajtuk kívül a spanyol Rubén Baraja, a francia Laurent Blanc és Zinédine Zidane dicsekedhet ezzel.


Háromszor talált be Bixente Lizarazu is, de neki van egy kihagyott büntetője is, még az 1998-as vébéről. A legtöbbször viszont Frank Lampard vett részt büntetőpárbajokban, a Chelsea angol középpályása összesen ötször próbálkozhatott, és egyetlen kivételtől eltekintve (2006-ban a világbajnokságon a portugálok ellen) nem hibázott. Talán mégsem annyira reménytelenek az angolok, ha büntetőt kell lőniük.

Vb- és Eb-tizenegyespárbajok

Anglia 1 megnyert - 5 elveszített
Argentína 3-1
Belgium 1-0
Brazília 2-1
Bulgária 1-0
Csehország, Csehszlovákia 3-0
Dánia 1-1
Franciaország 3-3
Hollandia 1-4
Horvátország 0-1
Írország 1-1
Japán 0-1
Jugoszlávia 0-1
Dél-Korea 1-0
Mexikó 0-2
Németország, NSZK 5-1
Olaszország 2-5
Paraguay 1-0
Portugália 2-0
Románia 0-2
Spanyolország 3-3
Svájc 0-1
Svédország 1-1
Törökország 1-0
Ukrajna 1-0

www.globalsoccerapp.com