Adócsökkentés a láthatáron

Vágólapra másolva!
A telefonadó havi maximumát magánszemélyek után 400, céges ügyfelek után 1400 forintban húzná meg a parlament, és csökkentené a nagyobb zenei rendezvények belépői utáni áfát is.
Vágólapra másolva!

Már csak egyetlen szavazás választja el a parlamentet attól, hogy csökkentse a még életbe sem lépett telefonadót, és lehetőséget teremtsen arra, hogy olcsóbbak legyenek a zenei fesztiválok jegyei.

A képviselők hétfőn szavaztak az idei év közi adócsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról. Elfogadták azt, amely idén magánszemélyek után havi 400, céges ügyfelek után 1400 forintban korlátozza a telefonszolgáltatók adókötelezettségét. A két hete elfogadott, de még hatályba nem lépett törvény úgy szól, hogy 700, illetve 2500 a havi maximum. Ez csak jövőre lesz tehát így, idén az alacsonyabb korlát lesz, már amennyiben a jövő héten esedékes zárószavazáson is ugyanígy dönt a parlament. Erre minden esély megvan.

Ahogyan arra is, hogy a legalább ezer fő előtt zajló zenei rendezvények belépőjegye után ne 27, hanem 18 százalékos áfát kelljen felszámítani. Ez elvileg olcsóbbá tehetné a belépést, ha a rendezvényszervezők átengednék az áfacsökkentést a fesztiválozóknak, de a Sziget Fesztivál rendezőcége nem engedi át.