Válogatott- és Eb-meccsek a Sport TV-n és az MTV-n

Vágólapra másolva!
Már a nyár első napján, ma este elkezdődik a nyári fociszezon. A magyar labdarúgó-válogatott Prágában lép pályára Csehország ellen, majd hétfőn Budapesten Írország lesz a vendég, egy hét múlva startol az Eb és már kezdődik is a magyar bajnokság. A magyar futball meccsein a Sport TV és az MTV osztozik.
Vágólapra másolva!

A két válogatott találkozó, az MTVA és a Chello Central Europe hosszú távú együttműködésének köszönhetően a Sport1-en és az M2-n is látható lesz. Az Eb-vel is hasonló a helyzet: az MTV lesz a fő közvetítő, de öt mérkőzést a Sport1 ad majd élőben. Az már hivatalos, hogy június 10-én az Írország-Horvátország összecsapás a sportcsatornán lesz élőben látható. Az mindkét félre igaz, hogy az Eb teljes programját műsorukra tűzik (még ha a Sport TV nem is mindent élőben).

A kapcsolat nem kizárólag a válogatott találkozókra és az Eb-re korlátozódik, az elkövetkező négy évre ugyanis az MTVA és a Chello konzorciuma nyerte el az MLSZ által szerevezett labdarúgó versenyprogramok közvetítési és sugárzási jogait. Dr. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója szerint a magyar sporttal kiváló nézettséget lehet elérni, Málnay B. Levente, a Chello Central Europe vezérigazgatója pedig jelezte, hogy örül annak, hogy a következő négy évben folytatni tudják az MLSZ-szel és az MTVA-val megkezdett közös munkát, így még több magyar focit láthatnak majd a Sport TV nézői.

Eldőlt, hogy a Sport TV-n folytatódik a Harmadik Félidő című futballshow, ahol továbbra is látható lesz minden mérkőzés összefoglalója. A négy műsorvezető közül kettő, Takács Rita és Petur András a budapesti mérkőzésen is ott lesz a válogatott mellett.