Miért fékezett Balotelli?

Vágólapra másolva!
Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli beszélni fog Mario Balotellivel, aki kapott egy sárgát, kihagyott egy óriási helyzetet, majd lecserélte őt a tréner a spanyolok elleni, 1-1-re végződött meccsen.
Vágólapra másolva!

Nem ez volt az élete meccse Mario Balotellinek. A Manchester City öntörvényű csatára egy ütközés után, mivel szabadrúgásra számított, de nem kapott, mérgében a földet verte. Ezután az olasz-spanyol Eb-meccs játékvezetője, Kassai Viktor figyelmeztette: még egy ilyen, és villanni fog a lap.

Így is lett, a következő szabálytalansága után, a 37. percben sárgát kapott, a második félidő elején pedig érthetetlen megoldást választott: egyedül vezethette rá a labdát a kapura, és annyira lelassult, hogy Sergio Ramos egyszerűen elvette tőle a labdát.

"Nem tudom, mi történt Marióval, amikor egyedül állt Iker Casillasszal szemben. Két lehetőség között gondolkodhatott, pedig egyetlen jó megoldás lehetett volna, ha lepasszolja a labdát Antonio Cassanónak" - nyilatkozta Cesare Prandelli.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=85TsK2Ud4rBdZJmQ


"Beszélni fogok vele, de még nem tudom, mit fogok tenni. A sárga lapja csak egy kicsit zavart engem. Viszont azt szeretném, ha a csatáraim mindig száz százakékot adnának ki magukból" - mondta a kapitány Balotelliről, akit a kihagyott helyzet után lecserélt.

"Nem büntetésnek szántam a cseréjét, már a hibája előtt eldöntöntöttem, hogy Di Natalét be fogom küldeni" - folytatta Prandelli, akinek a csapata épp a cserecsatár góljával szerzett vezetést. A címvédő spanyolok végül Cesc Fabregas góljával egyenlíteni tudtak.

Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány nem bánta meg, hogy a keretben lévő csatárok helyett végül Cesc Fábregast játszatta legelöl. "Mezőnyfölényt akartunk kiharcolni a középpályán. David Silva, Fabregas és Iniesta nagyon jól érkeztek a második hullámban, és szerintem nagyon jól teljesítettek" - mondta a meccs után.

"Nem működött rosszul a tervünk, Cesc nagyon jól játszott ebben a pozícióban. Amikor Fernando Torres beállt, sokkal nyitottabb lett a meccs. Több helyzetünk lett, de nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy ezzel az olaszok is így voltak. Nagyjából elégedett vagyok a teljesítményünkkel és az eredménnyel" - összegzett Del Bosque.