Vizsgálja az UEFA Balotelli kihuhogását

Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított az olasz-spanyol meccsel kapcsolatosan, amelyen - az európai szurkolók érdekképviselete szerint - Mario Balotellit rasszista támadások érték.
Vágólapra másolva!

Az olasz csatár azt ígérte az Eb előtt, hogy ha rasszista támadások érik, akkor levonul a pályáról, ám erre múlt szombaton csak azért került sor, mert egy óriási kihagyott helyzete után Cesare Prandelli lecserélte. Ezek alapján kijelenthető: a Manchester City játékosa nem hallotta azt, amit az érdekképviseletők igen.

Az európai futballszurkolók érdekképviselete (FSE) ugyanis egy részletes jelentést adott át az UEFA-nak arról, hogy a spanyol drukkerek rasszista viselkedésükkel próbálják provokálni a színes bőrű támadót.

"Végig jelen voltunk a meccsen, és közelről láttuk és hallottuk, amint körülbelül kétszáz spanyol szurkoló majmokra utaló huhogásba kezdett, amikor Balotelli labdához ért" - nyilatkozta Thomas Herzog FSE-tag.

"Egyáltalán nem igaz, hogy bármi ilyesmi történt volna" - nyilatkozta Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány.

Az UEFA az FSE-nek elküldött válaszában kiemelte: megvizsgálja az ügyet, de egyelőre nincs szó arról, hogy bárkit megbüntetett volna.

Balotelli közben már megüzente Michel Platini UEFA-elnöknek: igazságtalannak tartja a szövetség azon döntését, hogy a pályáról távozó játékosokat sárga lappal kell büntetni.