Löw megegyezett Merkellel, a görögök harcolni fognak

Vágólapra másolva!
A papírforma alapján a német-görög mérkőzés tűnik a legsimábbnak az Európa-bajnokság negyeddöntői közül, ám Görögország válogatottja már többször bizonyította, hogy nem szabad leírni.
Vágólapra másolva!

A görög válogatott csapatbuszán az alábbi felirat olvasható: "Született harcosok", és eddig az Eb-n ez tökéletesen igaz is az együttesre. Görögország a nyitómérkőzésen emberhátrányban harcolt ki döntetlent a házigazda lengyelek ellen, majd a sokkal esélyesebbnek tartott Oroszország legyőzésével bejutott a legjobb nyolc közé, ahol az a német csapat lesz az ellenfele, amely három győzelemmel ment tovább csoportjából. Ennek ellenére a görög játékosok rendkívül optimistán várják az összecsapást. "Nem ez lesz az utolsó mérkőzésünk az Európa-bajnokságon" - jelentette ki például a szerdai sajtótájékoztatón Dimitrisz Szalpingidisz.

Annyi biztos, hogy a görögöknél több olyan játékos is van, aki remekül ismeri a német labdarúgást. A keretből ketten (Kosztasz Mitroglu és José Holebasz) is Németországban nőttek fel, négyen jelenleg is ott futballoznak (Kiriakosz Papadopulosz, Szokratisz Papasztatopulosz, Kosztasz Fortunisz és a télen az AS Monacónak kölcsönadott, de az 1860 München játékosának számító Jorgosz Tszavellasz), további ketten (Nikosz Liberopulosz és Teofanisz Gekasz) pedig megfordultak a Bundesligában, Gekasz még gólkirály is volt. Ráadásul Görögország legnagyobb sikerét, a 2004-es Eb megnyerését a német edzőlegendával, Otto Rehhagellel érte el, vagyis a két ország labdarúgása között a közelmúltban szoros volt a kapcsolat.

A jelenlegi szövetségi kapitány, a portugál Fernando Santos viszont eltiltás miatt nem számíthat csapatkapitányára, az oroszok ellen győztes gólt szerzett Jorgosz Karaguniszra, így megint fel kell forgatnia csapatát. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az AEK Athén középpályása, Grigorisz Makosz kerül a kezdőbe, de Fortunisz bevetése sincs kizárva - Santos a hírek szerint csak a mérkőzés napján hozza meg döntését.

A másik oldalon Joachim Löwnek nincsen ilyen dilemmája. Miután a jobbhátvéd, Jerome Boateng letöltötte eltiltását a dánok ellen, visszatérhet a kezdő tizenegybe, így a németek ugyanazzal a csapattal játszhatnak, mint az első két találkozójukon, Portugália és Hollandia ellen. Löw ugyanakkor igyekszik elkerülni, hogy a találkozót politikai felhangok kísérjék, ami persze valószínűleg lehetetlen, de a szövetségi kapitány minden erre vonatkozó kérdéstől elzárkózott. "Tudják, hogy jó a viszonyunk Angela Merkel kancellár asszonnyal, és megegyeztünk, hogy ő nem szól bele a csapat összeállításába, én pedig nem beszélek politikáról" - próbálta tréfával elütni a provokatív kérdéseket Löw.

Szakmai szempontból nézve a görögök küzdőszellemén kívül a németek számára a pontrúgások jelenthetik a legtöbb problémát. A német válogatott a szögleteknél és a szabadrúgásoknál területvédekezést alkalmaz, amelybe azonban sok hiba csúszik: a portugálok ellen Pepe még a kapufát találta el egy szöglet után, ám a dánok góllal büntették, hogy a német védelem rosszul osztotta el az embereket.

A várható kezdőcsapatok:
Németország: Neuer - J. Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm, Khedira, Schweinsteiger, T. Müller, Özil, Podolski, Gomez
Görögország: Szifakisz - Toroszidisz, K. Papadopulosz, Papasztatopulosz, Tszavellasz, Katszuranisz, Makosz, Maniatisz, Szalpingidisz, Szamarasz, Gekasz