Vágólapra másolva!
Azért nyilvánította eredménytelennek a Trafó-pályázatot a főváros, mert az öt támogató szavazatot kapott Nagy József pályázata nem tartalmazta a pályázati felhívásban megjelölt összes dokumentumot, a két támogató szavazatot kapott Kardos Józsefnek pedig nincs meg a megkövetelt végzettsége - áll az [origo]-nak adott indoklásukban. Az új pályázatot azonnal kiírták, a döntést a nyári szünet végére ígérik.
Vágólapra másolva!

Miután kedden reggel kiderült, hogy a főváros eredménytelennek nyilvánította a második Trafó-pályázatot (és ezért ideiglenesen Molnárné Kuskó Szilvia gazdasági igazgatót nevezi ki az intézmény vezetőjének), az [origo] a Főpolgármesteri Hivatalhoz fordult az indoklásért.

Délután a Kommunikációs Igazgatóságtól a következő választ kaptuk: "A szakmai bizottságtól 5 támogató szavazatot (1 tartózkodás) kapott Nagy József és 2 támogató szavazatot (1 tartózkodás, 3 nem szavazat) Kardos József".

A továbbiakban az olvasható, hogy "Nagy József, a kiváló művész pályázata nem tartalmazta teljes körűen a pályázati felhívásban megjelölt dokumentumokat, ezért az önkormányzat nem vállalhatta, hogy az előadó-művészeti törvénynek és a Munka Törvénykönyvének nem megfelelő eljárás szerint nevezze ki a vezetőt."

Kiderül az is, hogy "Kardos Józsefnek - akinek fesztiválszervező, kulturális menedzseri kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek - pedig nincs az előadó-művészeti törvény által megkövetelt végzettsége, de ezen követelmény alól a kultúráért felelős miniszter adhat egyedi felmentést."

Bozsik Yvette visszalépése után, a május 3-án kiírt ügyvezetői pályázaton hárman indultak - Haraszti Zsolt, a Trafó igazgatóhelyettese, Kardos József, a Sziget fesztivál, valamint a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa volt programigazgatója, és Nagy József nemzetközi hírű táncos-koreográfus-rendező.

Kedden meg is jelent a kormany.hu-n a pályázati felhívás a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetetői posztjára. Eszerint ismét pályázatot hirdetnek a TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére. Az elmúlt egy évben ez a harmadik ilyen eset. A Főpolgármesteri Hivatal szerint a nyári szünet végére meg is születik a döntés.