Vágólapra másolva!
További négy évvel, 2016-ig meghosszabbította szerződését Gareth Bale, az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur walesi futballistája.

"Öt éve vagyok már itt, és minden pillanatát élveztem" - nyilatkozta a 22 éves szélső szerdán, akit az elmúlt időszakban több európai élcsapattal, így például az FC Barcelonával is hírbe hoztak.

"Szeretem a klubot és a szurkolókat, ki akarom venni a részem abból, hogy visszatérjünk a Bajnokok Ligájába" - tette hozzá a játékos.

A Tottenham ugyan megszerezte a BL-indulást érő negyedik helyet a bajnokságban, ám mivel a Chelsea megnyerte a Bajnokok Ligáját, címvédőként ő indulhat.

A csapatnak egyelőre nincs edzője, Harry Redknapp távozása után az egykori Chelsea-menedzser, André Villas-Boas, a francia kapitány Laurent Blanc, Fabio Capello, Roberto Martinez (Wigan), illetve az amerikai válogatottnál dolgozó Jürgen Klinsmann neve merült fel utódnak.