Vágólapra másolva!
Az idei évben nemcsak szökőnap van, hanem szökőmásodperc is, június 30-án, szombaton éjfélkor egy másodpercre "megáll az idő", ennek következtében egy másodperccel vissza kell állítani a pontos órákat.
Vágólapra másolva!

A másodpercet, mint időtartamot valamikor a Föld teljes, 360 fokos fordulatának 86 400-ad részeként határozták meg. Később ezt pontosították, ma, az atomórák korában ezért szükség van az időnkénti utánállításra. A Nap és a Hold óceánokra gyakorolt gravitációs hatása, az árapály okozta súrlódás miatt a Föld tengely körüli forgási sebessége fokozatosan csökken, ezért a pontos időmérés érdekében más módszert kerestek a szakemberek a Föld forgása helyett. Ilyen az atomóra, amelyben atomok rezgésszámát használják fel egy pontos frekvencia előállítására, és ezt kötik össze az időegység, a másodperc meghatározásával.

A Föld forgási sebességére alapozott világidő mellett ezért megjelent a nemzetközi atomidő is. Ezzel a folytonos skálával pontosan lehet mérni az időt, mert független a Föld forgásától. A szökőmásodperceket 1972-ben vezették be az összehangolt világidő, az UTC részeként. A mostani lesz a 25. alkalom, amikor szökőmásodperccel kell módosítani az UTC-t, legutóbb 2008 utolsó pillanatában, előtte pedig 2005 szilveszterén került erre sor.

A szökőmásodpercek kiiktatását már kezdeményezték szakértők, ám a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) Genfben tartott januári közgyűlése nem döntött eltörlésükről, a kérdést munkacsoportban tárgyalják tovább.

A személyi számítógépek modernebb operációs rendszerei (2001 óta) automatikusan kezelik a szökőmásodpercet, internetes szinkronizációval.