Indul Scarlet Ortiz sorozata, a Rafaela doktornő

ortiz
Vágólapra másolva!
Új sorozattal gazdagodik a LifeNetwork TV kínálata július 2-tól, a címe Rafaela doktornő.
Vágólapra másolva!

A venezuelai színésznő, Scarlet Ortiz a főszereplője a Rafaela doktornő című telenovellának, ami Mexikóban játszódik egy vidéki kórházban. A történet egy gazdag orvos és egy szegény nő törvénytelen gyereke körül bonyolódik, aki nagy erőfeszítések árán kijárta az orvosi egyetemet és most rezidensként kezd el dolgozni. Munkahelyén meg kell küzdenie a nőkkel szembeni előítéletekkel és származása miatt is konfliktusokba keveredik: főnöke az a Dr. Rafael De la Vega, aki egyben apja is. A főorvos már nem is emlékszik a futó kalandra, ami Rafaela születéséhez vezetett, a lány azonban szándékosan ebbe a kórházba akart jönni dolgozni, hogy apjával rendezhesse kapcsolatát. Bonyolítja a helyzetet a kórházigazgató előkelősködő felesége, akinek társadalmi pozícióját veszélyezteti egy törvénytelen gyerek feltűnése.

Forrás: LifeNetwork

A műfajból adódóan a romantika is nagy szerephez jut: Rafaela már első munkanapján összeütközésbe kerül egy jóképű doktorral, akivel eleinte csak szakmai kérdésekben kerülnek szembe, azonban a kettejük közti feszültség később más formában is lángra kap.

A LifeNetwork az Origo Zrt. tévécsatornája.