Vágólapra másolva!
Szerződtette a Lombard Pápa labdarúgócsapata a 26 éves lett csatárt, Alexandrs Cekulajevst, aki 2011-ben 46 gólt szerzett, ezzel a világ legeredményesebb játékosa lett.

Valahogy mindig betalál a Messit kenterbe verő csatár

Cekulajevs profi pályafutását Lettországban, Rigában kezdte 20 évesen, ahol hat találkozón lépett pályára, de gól nélkül zárt. 21 évesen a másodosztályba került, több játéklehetőséget remélve és fantasztikus szezont produkált, hiszen 30 találkozón 51 gólig jutott.

Ezt követően az elsőosztályú Jurmala szerződtette, ahol 21 mérkőzésen 3 gólig jutott. Innen 4 hónapra a cseh FK Nachod Destne csapatához került, ahol 18 mérkőzésen 11 találatig jutott. A rövid kitérő után a Jurmala ismét kipróbálta, de csupán 6-szor lépett pályára 2009 őszén.

Teljesítményére mégis felfigyeltek Izlandon, ahol a Víkingur Ólafsvík csapata szerződtette, amit 17 meccsen 10 góljával hálált meg és segítette feljutáshoz csapatát. Az újabb siker egy újabb első osztályú csapathoz repítette az észt bajnokságban szereplő Trans Narvához, ahol a 25 éves Cekulajevs kisebb fajta csodát vitt véghez.

A csapat 107 szerzett góljából 35 mérkőzésen 46-ot vállalt és ezzel nemcsak gólkirály de a világ legjobb góllövője lett. Tavasszal a máltai bajnok Valetta szerződtette, de nem sikerült jól a váltás, hiszen kevés lehetőséget kapott új csapatában (6 mérkőzés, 4 gól), ahol csak korlátozott számú külföldi játszhatott.