A Merész-csapattól továbbra is messze van Amerika

Vágólapra másolva!
Második mérkőzését is elveszítette amerikai túráján a magyar nőivízilabda-válogatott az Egyesült Államok legjobbjaival szemben.
Vágólapra másolva!

A nyitómérkőzésen elszenvedett kilencgólos vereség (17-8) után ezúttal hattal maradt alul a szintén az olimpiára készülő vendéglátókkal szemben. A két csapat egy csoportban szerepel Londonban.

Eredmény:
Egyesült Államok - Magyarország 14-8 (3-1, 2-1, 5-3, 4-3)

Az ezúttal Los Alamitosban rendezett felkészülési meccsen 1-1 után 3-1-re, majd 3-2-ről 5-2-re léptek meg a hazaiak. 5-4-re még fel tudott zárkózni a magyar csapat, utána azonban amerikai góloknak tapsolhatott a helyi közönség. 10-4-es előnybe kerültek a vendéglátók, s a különbség megmaradt a végére is.

Az Egyesült Államok két büntetőből egyet, 12 emberelőnyéből pedig hatot, míg a magyar válogatott 10 fórjából ötöt értékesített.

A két együttes harmadjára magyar idő szerint szombat hajnalban mérkőzik meg, a négymeccses széria újabb helyszíne San Diego lesz.