Caramel idővel politikusnak menne

légy képben, szórakozz, egy kávé Szily Nórával, Molnár Ferenc Caramel
Vágólapra másolva!
A Megasztár korábbi nyertese nem tartja kizárnak, hogy a jövőben politikusként segítsen a rossz körülmények közt élő romákon.
Vágólapra másolva!

Caramel Till Attila Propaganda című műsorában beszélt múltjáról. "Nagyon erős cigány identitásom van, de például nem tudom, hogyan kell romaként viselkedni. Nem tudok elvárásoknak megfelelni, de nem is akarok. Volt, hogy kiközösítettek, de valahol magam is törekedtem kikerülni onnan, ugyanakkor mindig a része akartam maradni" - magyarázta az énekes a Megasztár műsorezetőjének.

tv2

A Bors cikkéből kiderül, hogy Caramel biztos benne, előbb-utóbb olyan helyzetbe kerül, hogy tehet valamit a cigánytelepért - lehet, hogy egyszer politikus lesz, és képviseli a romaügyeket. "Nekem is volt olyan korszakom, amikor menekültem a cigánytelepről, de aztán rájöttem, hogy minden, ami vagyok, nagyjából annak köszönhető, hogy onnan jöttem. Remélhetőleg oda viszek majd egyszer valamit vissza" - tette hozzá.