Kórházba vitték az ÖsszeEsküvők szereplőjét

összeesküvők, öe
Vágólapra másolva!
Kisebb idegösszeroppanása volt a TV2 valóságshow-ja második helyezettjének, Nikónak, akit napokig ápoltak kórházban.
Vágólapra másolva!

Mentők vitték kórházba a napokban az ÖsszeEsküvők című realityben látott Nikót, aki párkapcsolata szétesését nem tudja elfogadni - írta a Bors. "A múlt héten elájultam a munkahelyemen, kihívták a mentőket, és bevittek a kórházba. Előző nap találkoztam Ricsivel, és ez nagyon felkavart. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni. Idegösszeroppanást kaptam, de mostanra szerencsére jól vagyok. Megvizsgáltak CT-vel, végül azt mondták, álljak neki enni, mert nem állapot, hogy ötvenkilós vagyok. Tizenhárom kiló ment le rövid idő alatt" - nyilatkozta a valóságshowszereplő a lapnak.

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv

"Olyasmit mondtak, hogy az idegek nem tapadnak rendesen, ezért mindenen fel tudom húzni magam. Most próbálok kevésbé stresszes életet élni. Ricsi nem tudja eldönteni, mit akar, se veled, se nélküled kapcsolatban élünk. Közben mindketten belehalunk, annyira szeretjük egymást" - tette hozzá.