Emberi szemre hasonlító krátert fotóztak a Marson

mars kráter
Vágólapra másolva!
Egy emberi szem szivárványhártyájára emlékeztető alakzatot fényképeztek a Marson. A világos porban a lejtőkön létrejött csuszamlások és omlások rajzoltak érdekes alakzatot a bolygó felszínére.
Vágólapra másolva!

Sötét sávok mutatnak egy apró marskráter közepe felé a Mars Reconnaissance Orbiter-űrszonda (MRO) HiRISE kamerájának új felvételén. A különleges kráter a bolygó egyenlítői térségében lévő Arabia Terra nevű vidéken található. A szakzsargonban egyszerűen nyakkendőknek is nevezett alakzatok a kráter középpontja felé haladnak, látványosan kirajzolva a lejtő irányát.

Forrás: NASA
Sötét sávok a kráter belső lejtőjén. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)

A képen látható sötét alakzatokat a legelterjedtebb modellek alapján porlavinák hozzák létre. A légkörből a felszínre folyamatosan rakódó világos por vékony réteget alkot, amely a meredek területeken néhol megcsúszik. Ekkor keletkeznek a sötét sávok - amelyek kinézete folyásos mintázatot is mutat. Ezért felmerült az a lehetőség is, hogy esetleg sűrű, felszín alatti sóoldatok áramlása hozza létre őket - de erre még nincs bizonyíték.

http://www.youtube.com/v/UlCayXRcnJA?version=3&hl=hu_HU

Film a látványos kráterről (NASA)