A füredi borhetekre élményjárattal utazhatunk

Balaton Best, naplemente, Fiatalok a naplementét nézik a Heineken Balaton Soundon, a fesztivál első napján
Vágólapra másolva!
Az augusztus végéig tartó Balatonfüredi Borhetekre ettől a héttől már külön buszjáratokkal lehet eljutni, így aztán tényleg szabad lesz a zamatos nedűk kóstolgatása. A Balaton Best buszjárat, program és közlekedési eszköz egyben: fedélzetén idegenvezetők és hoszteszek mesélnek az útvonal nevezetességeiről.
Vágólapra másolva!

Néhány napja elindult a Balaton Best buszjárat, amely a parti út mentén köti össze a turisztikai látnivalókat Balatonalmáditól Tihanyig, míg a Bortúra járat a Balaton Best térség kedvelt borospincéit látogatja sorra. A menetrend szerint közlekedő buszjárat a települések látnivalóit, érdekesebb szolgáltatóit és a térségben szervezett rendezvényeket kapcsolja össze, hogy a turisták kényelmesen, a saját autó használatával járó korlátok nélkül élvezhessék mindazt, amit a térség kínál nekik.

Nyugodtan ihatunk, lesz aki hazavisz
Ezután tehát már nem kell gyalogolnunk egy késő este, a szállástól távol elköltött vacsora után, és azon sem kell gondokodni egy boros programnál, hogy ki fogja haza vezetni az autót. A buszjárattal így elérhetőbbé válnak az esti koncertek, a színházi előadások, amelynek kezdési idejéhez és végéhez alkalmazkodnak a színházi járatok, ráadásul ettől a héttől kezdve a Balaton Best járat a Balatonfüredi Borhetek és a Tihanyi Szabadtéri Játékok hivatalos szállítója is egyben.

Idegenvezetők és hoszteszek mesélnek
A buszokon egy-egy szakaszra vagy az egész útvonalra is lehet jegyet váltani, sőt van napijegy is, amivel bárhol megszakíthatjuk az utazást, hogy megnézzünk egy programot, elidőzzünk egy pincében, majd újra folytassuk az utat. A buszokon idegenvezetők és hoszteszek is segítik a térség bemutatását. A járatok útvonalát úgy alakították ki, hogy lehetőleg minél több fontos attrakciót, köztük a strandokat, hajóállomásokat, nagy szálláshelyeket, de akár kisebb szolgáltatókat, például borházakat is érintsenek, ha a vállalkozó támogatásával hozzájárul a buszjárat népszerűsítésének költségeihez.

A múlt héten kezdődött és augusztus 26-án záruló tesztidőszakban hét élményjárat indul mindkét irányba. További három "Bortúra ajánlat" járatot is működtetnek délután négy és este kilenc közötti indulással, ahol a térség kedvelt boros pincéit látogatják sorra, és amelyekben a környék legjobb borai is megkóstolhatók. Több szolgáltató kedvezményt, vagy valamilyen külön ajándékot, szolgáltatást is ad a busszal utazóknak.
A jegy árakról és a menetrendről ezen az oldalon érdemes tájékozódni.