Egyszer majd örülni fogok az ezüstnek - Lőrincz Tamás vigasztalhatatlan

lőrincz tamás, birkózás
Vágólapra másolva!
Lőrincz Tamás birkózó a londoni olimpián elért ezüstérme után azt mondta: biztos benne, hogy nehezen fogja megemészteni a második helyet, mivel úgy érzi, hogy egy soha vissza nem térő alkalom volt számára a keddi döntő. Az egy hét alatt kilenc kilót fogyott sportoló nagy álma, hogy a riói olimpiára már a testvérével, Viktorral jusson ki.
Vágólapra másolva!

Lőrincz Tamás egész nap parádésan versenyzett, a döntőben aztán megállította a dél-koreai Kim Hjun-vun. "Egész jól sikerült a felkészülésem, és sikerült a súlyomat is hozni, ami nálam mindig kritikus, most is kilenc kilót fogytam erre a versenyre" - nyilatkozta az [origo]-nak a londoni Excel Arénában a 25 éves birkózó.

"Az egész napom álomszerű volt, hiszen legyőztem azt az amerikai és grúz versenyzőt is, akiktől korábban kikaptam. A menetelés annak volt köszönhető, hogy mentálisan és fizikálisan is nagyon egyben voltam" - foglalta össze röviden a döntőig vezető utat.

"Nem nagyon tudom megmagyarázni a döntőt, állásból nem nagyon fértem hozzá, aztán volt az a lenti helyzet, amikor nem engedte, hogy összefogjam, ami nálunk tilos. Ha jól láttam, 1:50-nél sikerült összefognom, szokatlan, hogy ezt eddig engedték neki, és nem is szólt rá a bíró. Így csak tíz másodpercem maradt, hogy akciót csináljak, de nem sikerült. Picit szétestem fejben" - mondta az első menetről.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A galériáért kattintson a képre!

"A második menetben egy szép akciót hajtott rajtam végre, amihez kétség nem fér, így igazából megérdemelte a győzelmet. De ettől függetlenül nagyon csalódott vagyok, és szerintem még elég sokáig az leszek, hiszen soha vissza nem térő alkalom volt ez" - nyilatkozta leszegett fejjel a ceglédi születésű sportoló.

Most úgy érzi, hogy nehéz lesz megemészteni a vereséget, és nehéz lesz örülni a második helynek, pedig idén egyszer már nagyon boldog volt - amikor kijutott Londonba. "Rögös út volt a kvalifikációt végigcsinálni. Valamilyen szinten boldog vagyok, vagy leszek, de most még csak mondani tudom, hogy örülök az éremnek."

Lőrincznek kemény munka volt a fogyasztás. "Hetvennégy-hetvenöt kilóról fogyok, vasárnap még 72-73 voltam, a versenysúlyomat egy hét alatt kellett hozni, ettől függetlenül nagyon jó formában voltam. Minden olyan szerencsésen alakult, remélem, egyszer örülni fogok majd az ezüstéremnek. Az éremnek nagyon örülök, csak annak nem, hogy nagyon közel voltam a győzelemhez, mégsem sikerült megszereznem. Rióban még sikerülhet, Londonban már nem."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A galériáért kattintson a képre!

Lőrincz az ezüstéremnek azért mindenképpen örül, mert korábban sokszor nehezen bírta a megpróbáltatásokat. "Korábban sokszor mentálisan szétestem verseny közben vagy a fogyasztás sokszor felőrölt, de most úgy éreztem, hogy nagyon egyben vagyok" - mondta, hozzátéve, hogy a problémák megoldásában sokat segített neki a sportpszichológusa.

A 2006-ban Eb-aranyérmet nyert birkózó nagy álma, hogy Rióba a szintén válogatott testvérével, Viktorral együtt jusson ki. A családjának megtiltotta, hogy a helyszínen szurkoljanak neki - mindhiába. "Ki akartak jönni megnézni, amit nem igazán szeretek, de nem blokkoltam le. Amikor lejöttem a döntőbe jutás után, láttam, hogy fent csápol az egész család: a szüleim, a testvérem, egy-két barátom. Nagyon meg voltam lepődve, de örülök, hogy látták a sikereimet. Még szebb lett volna, ha aranyérem a vége, de elég a sok 'ha'-ból, kimondom: örülök az ezüstnek."