IMF nélkül még több munkanélküli lesz

Vágólapra másolva!
Andor László, a foglalkoztatásért felelős európai biztos szerint Magyarországon elkerülhető lenne a munkanélküliség növekedése, ha a kormány meg tudna állapodni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal a hiteltárgyalásokon.
Vágólapra másolva!

Magyarországon elkerülhető a munkanélküliség növekedése az IMF-fel létrejövő megállapodás esetén, mert a magyar eset más, mint a görög, az ír vagy a portugál - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Most Magyarországon 472 ezer munkanélküli van, vagyis olyasvalaki, aki keres, de nem talál munkát. A munkanélküliek aránya 10,9 százalék. A jegybank, az IMF, az OECD mind azt prognosztizálta pár hónappal ezelőtt, hogy az állástalanok aránya Magyarországon folyamatosan fog emelkedni változatlan gazdaságpolitika esetén, mert munkahelyek alig teremtődnek, miközben egyre több ember marad a munkaerőpiacon (elkezd emelkedni a nyugdíjkorhatár, a felsőoktatásból többen kiszorulnak, a rokkantnyugdíjrendszerből többen kiesnek. Ez pedig szöges ellentétben van a kormánynak azzal az ígéretével, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely lesz Magyarországon.

A műsorban az uniós biztos arról beszélt, hogy az utóbbi időben vészesen nőttek az Európán belüli különbségek, a pénzügyi válság folytatódása nem ad eszközöket a kormányok kezébe, hogy önmaguktól hathatósan fellépjenek a munkanélküliség ellen, köztük azokban az országokban, ahol az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, a zurópai Központi Bank által vezérelt stabilitási programot végrehajtják végre. A eurózónában lévő országok esetében a spekulációnak nagy szerepe volt abban, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és eurózóna-tagságuk viszonylag korlátozza a mozgáslehetőségüket.

Andor László szerint Magyarországon más okai vannak a külső pénzügyi támasz keresésének, az IMF-fel és a bizottsággal való esetleges megegyezésnek, és ennek következtében - ha megszületik - a program jellege is más lesz, így nagyobb az esély arra, hogy a program inkább élénkíteni fogja a növekedést, nem pedig gyengíteni.

A műsorban az uniós biztos kitért arra, hogy a fiatalok leginkább kiszolgáltatottak a munkaerőpiacon. Magyarország esetében viszonylag későn kezdődött a fiatal munkavállalók kivándorlása. Több uniós országra már jóval korábban jellemző volt, hogy külföldi munkakereséssel próbálnak megélhetést keresni - mondta Andor László.

Szerinte most Németországban és az északi országokban érdemes munkát keresni, és ennek kedvez, hogy tavaly május óta a német és az osztrák munkaerőpiac teljesen szabaddá vált a kelet-európai régió munkavállalói számára is, és tapasztalataik alapján mérhetően sokkal többen jelentkeztek, és elhelyezkedtek különösebb zavar okozása nélkül.