A kite szörf a legextrémebb vizes sport

extrém sport, kiteszörf
Vágólapra másolva!
A vizes sportok közül talán ez a legextrémebb, ráadásul a leginkább környezetbarát verzió is egyben. Valahol a szörf és a wakeboard között van, azzal együtt, hogy a kettő elemeit vegyíti, egyszerre gyors, akrobatikus és garantáltan adrenalin fröccsöt okoz. Néhány dolog, amit a kite szörfözésről érdemes tudni. 
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

A vizes extrém sportok közül a vízisínél és a wakeboardnál egy fokkal vagányabb és talán mindegyiknél látványosabb sportág a kite szörf. Az előbbiekkel ellentétben itt nem kötélpályán, vagy hajó mögött száguldanak a sportolók, hanem a szél az, ami a meghajtást biztosítja. A kite-os testéhez, egy trapézon keresztül az ejtőernyőhöz hasonló, de annál kisebb ernyőt csatolnak, és ez húzza a deszkán álló delikvenst.

Az ernyő gyakorlatilag szárnyként viselkedik és viszonylag enyhe erősségű szélnél is élvezetes sebességgel húzza a kite-ost. Nagyobb szélben pedig akár 5-10 méter magas és 20-30 méteres, vagy ennél is hosszabb ugrásokra is képesek a profik. A kite-ot ráadásul nemcsak nyáron, hanem télen, a befagyott tavakon, vagy tavasszal, ősszel füves terepen is használhatjuk, ekkor korcsolya, sí, snowboard, vagy buggy kerül a lábra. Utóbbival gyakran a tengerpartokon, a hullámtér előtti sima homokon siklanak. A kitebuggy egy háromkerekű triciklire hasonlít, amelynek nagyon alacsony a súlypontja, és a hosszú tengelytáv miatt gyakorlatilag felboríthatatlan.

Már 4-5 alkalmas tanfolyam után csúszhatunk
Ha valaki rászánja magát a kite-ozásra, célszerű valamelyik profi cég segítségét igénybe venni. Ma már több helyen is befizethetünk tanfolyamra, ahol nemcsak a gyakorlati tudnivalókat sajátíthatjuk el, de előzőleg nélkülözhetetlen elméleti képzést is kapunk arról, hogy hogyan és mitől repül a kite, hogyan kell irányítani, illetve a felszerelés elemei pontosan milyen célt szolgálnak. Ezenkívül alapfokú aerodinamikai ismereteket is szerezhetünk. A gyakorlati oktatáson az ernyő- és deszkakezelést, a vízről történő startot, a különböző siklásokat, a fél- és negyedszelezést tanulhatjuk meg, a profibbaknak pedig már trükköket is mutatnak az oktatók.

A tanfolyamok különböző hosszúságúk, de általában négy-öt alkalom kell ahhoz, hogy biztonságosan el tudjunk indulni és még élvezzük is a siklást. Az árak is különböznek, van ahol alkalmanként kell fizetni 9-10 ezer forintot, de van olyan iskola is, ahol egy 10 alkalmas kezdő tanfolyam 40 ezer forintba kerül. A Balatonnál például Szabadisóstón és Balatonyfenyvesen indítanak rendszeresen tanfolyamokat és nem csak nyáron.
A tanfolyamok résztvevőinek nem kell gondoskodniuk saját felszerelésről, minden szükséges eszközt biztosítanak a szervezők.

A szett bérléséhez is tanfolyam kell
Egy kezdő kite-felszerelés megvásárlása nem olcsó mulatság. Azonban a különböző szakoldalakon, illetve az aukciós szájtokon használt ernyőt akár már 60-80 ezer forintért be lehet szerezni, ehhez jön még a trapéz, ami 10-15 ezer, illetve a deszka, ami 30-50 ezer forintba kerül használtan. Ez így már bőven 100 ezer forint fölött van, ezért ha ennyit nem tudunk szánni a dologra, de kihagyni semmiképpen sem szeretnénk a kite-ozást, marad a bérlés, amire szerencsére a legtöbb tanfolyamot indító cégnél van lehetőség. Fontos, hogy csak úgy bérelhetünk felszerelést, ha már az alapfokú ismereteket elsajátítottuk és némi gyakorlatot is szereztünk.

Hol érdemes kipróbálni?
Nagyobb tavaink mindegyikén gyakorolhatjuk a kite-ozást, Budapesten pedig a Lupa-szigeteki tó az elsőszámú kite-os helyszín. A Balatonnál Siófok-Szabadisóstón, Balatonkenesén az öbölben, Balatonfenyvesen, Alsóbélatelepen és Szántódon vannak jó kite-os helyek, de gyakorlatilag az egész déli part alkalmas a gyakorlásra. Azonban fontos azt is tudnunk, hogy kizárólag kijelölt területen tehetjük ezt egyesületi, szövetségi, vagy irányító hatósági engedéllyel rendelkező helyen. A Velencei tónál Gárdonyban, Velencén és Sukorón gyakorolhatunk, a Tisza-tónál pedig az abádszalóki strand a legtökéletesebb tanulóhely.