Mesterséges hangszállal énekelne újra Julie Andrews

Julie Andrews
Vágólapra másolva!
Mesterséges hangszál kifejlesztésének tudományos programját támogatja Julie Andrews Oscar-díjas színésznő abban a reményben, hogy egy nap visszanyeri elvesztett hangját és újra énekelhet.
Vágólapra másolva!

A programon dolgozó amerikai orvoscsoport azt tervezi, hogy legkorábban jövőre próbálhatja ki klinikai teszteken az elasztikus szintetikus szövetet olyan betegek esetében, akik elvesztették hangjukat. Julie Andrews torkában 1997-ben cisztát találtak, amelyet eltávolítottak ugyan, de énekelni már nem volt képes. A műhiba miatt több millió dolláros kártérítést kapott. Most a 76 éves színésznő által vezetett alapítvány támogatja anyagilag a mesterséges hangszál létrehozását célzó programot. Lehetséges, hogy a brit színésznő lesz az első betegek egyike, akinek egy biogélt befecskendeznek a gégefőjébe azzal a céllal, hogy a valódi hangszálhoz hasonlóan vibráljon - olvasható a Daily Telegraph brit napilap internetes kiadásában.

A gégén, majd a hangszalagokon átáramló levegő révén képződnek az emberi hangok. A hangképzés legfontosabb szerve a gégében elhelyezkedő páros hangszalag. Amikor a belélegzett levegő keresztüláramlik rajtuk, vibrálnak vagy rezegnek, hogy hangot adjanak. A túlzott használat megterhelheti a hangot, és ez a hangszálak szöveteit károsíthatja. A hangszalag gél, amelyet Robert Langer professzor csoportja fejlesztett ki a bostoni Műszaki Egyetemen (MIT), a kozmetikai krémekben, gyógyszerekben és orvosi eszközökben már használt anyagon alapul. A laboratóriumi vizsgálatokban ez az anyag a hangszálakba fecskendezve képes volt a sérült szövetet kijavítani.