Bosszú az MTV-n: szép kezdés

Vágólapra másolva!
Közel 7 százalékkal nyitott a fiatalabb nézőknél A bosszú című amerikai sorozat az MTV-n.
Vágólapra másolva!

6,9 százalékkal nyitott a 18 és 49 éves kor közti nézőknél a Bosszú című amerikai sorozat az MTV-n augusztus 22-én. Ezzel a reklámozóknak fontos kereskedelmi célcsoportban túlszárnyalta az előtte lévő Vérvörös nyár című sorozatot (2,5%), a Híradó-t (4,2%) és az utána jövő m1-es műsorokat: még a Munkaügyek sem tudott 4 százalék fölé menni.

Forrás: AFP/Getty Images/Frederick M. Brown

Emily VanCamp (a képen) sorozatának jó eredménye azért is figyelemreméltó, mert a legnehezebb sávban, a Barátok közt és a Jóban Rosszban ellenében húzta feljebb a különben a köztévé nem épp acélos nézettségét.