Vágólapra másolva!
Mindkét magyar csapat, a Videoton és a Debrecen visszavágóját is élőben közvetíti csütörtökön a televízió a labdarúgó Európa Liga-selejtezőben.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfői tájékoztatása szerint a székesfehérváriak összecsapását, amelyen a török Trabzonspor ellen lép pályára Paulo Sousa együttese az idegenbeli 0-0 után, az M2-n 20.30-tól követhetik figyelemmel a szurkolók.

A belga Bruges vendégeként 3-0-s hátránnyal induló Debrecen találkozóját a Dunán 20.25-től közvetítik.